Tettre kész, természetbarát önkénteseket vár a Fertő-Hanság Nemzeti Park november 13-án, akik segítségével a Hidegség és Fertőboz között található, kétéltűek vonulását segítő terelőfalakat tisztítják meg – hívta fel a figyelmet az eseményre közösségi o...
Több mint 50-en vágtunk neki az idei első felkészítő túrának. Végül a mai táv 21,3 kilométer lett 460 méter szintemelkedéssel. A reggel hideg után napközben gyönyörű napsütésben haladtunk. Volt újratervezés erdőirtás miatt, úttörés a bozótosb...
A 13 éves vitorlázó, Koch Péter első helyezett lett a 2021. év optimist hajóosztály ranglistáján, 151 magyar kortársát maga mögött hagyva. A Fertő Tavi Vitorlás Szövetségben még egy gyermek sem ért el ekkora sikert.
A Sportdarázs-SMAFC-nak volt labdája a hosszabbításért, de végül vereséget szenvedtek a MAFC ellen a felnőtt amatőr bajnokság szombati játéknapján. A mérkőzés első felében jellemzően a vendégek jártak előrébb, azonban a lányok végig tartották velük a lépést. Ezt jól mutatja az is, hogy tíz perc után mindössze egy pont volt a különbség a felek között (19-20), […]
RENDEZŐ: DÁVID KORNÉL KA 10.30 DÁVID KORNÉL KA/A – SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA/A (LOSK-3021) 12.30 KANIZSA DKK – DARAZSAK SPORTAKADÉMIA (LOSK-3022) 15.00 SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA/A- KANIZSA DKK (LOSK-3023) 17.00 DÁVID KORNÉL KA/A – DAR...
Tizenötödik alkalommal rendezték meg Sopronban a Pedagógus Focikupát, amelyen öt csapat lépett pályára. Idén a soproni önkormányzat is képviseltette magát a megmérettetésen.
November 8-a hétfőtől komoly szigorításokat vezetnek be Ausztriában, az egész országban életbe lép a 2G szabály a lezárásokat elkerülve.  A fertőzések számának meredek növekedésére tekintettel ...
November 1-től 3G (Geimpft, Getestet, Genesen) szabály a munkahelyeken is érvényes Ausztriában. Az ORF összefoglalójában 14 napos átmeneti időszakot ismertet, azonban annak lejárta után komoly ...
Novomatic Aréna, Sopron 09.00 Lackneros Darazsak – Deákos Darazsak 10.15 Lackneros Darazsak – Harcos Darazsak 11.30 Harcos Darazsak – Deákos Darazsak
Napközben napsütéses időnek örülhetünk, hajnalban és az esti órákban azonban a pára, a köd miatt romló látási viszonyok és helyenként csúszós úttest is nehezítheti a közlekedést.

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top