December 23-án a Duna Arénában gálamérkőzéseket rendez a tokiói olimpián bronzérmes férfi és női válogatott, valamint az idén sikeresen szerepelt korosztályos nemzeti együttesek számára a Magyar Vízilabda Szövetség.
A 2013-as korosztály jamboree tornája nyitja a hétvégét szombaton, serdülőink pedig idegenbe utaznak bajnoki fordulóra. Pályára lép a Sportdarázs-SMAFC is, vasárnap pedig a kadett korosztályé a főszerep. Programajánló. 2021. 11. 06. szombat 2013-as leány jamboree torna, Novomatic Aréna, Sopron 09.00 Lackneros Darazsak – Deákos Darazsak 10.15 Lackneros Darazsak – Harcos Darazsak 11.30 Harcos Darazsak – […]
Az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében a kormány 2021. november 22-28. között oltási akcióhetet indít a kórházi oltópontokon. A kórházak országszerte –Budapesten kiemelten - megemelt oltási kapacitással és időpontfoglalás n...
Az elmúlt évtizedben országosan hatezer kilométernyi útszakasz újult meg, az idén pedig ezer kilométer felújítását tervezték, de már több mint 1200 kilométeren eljutottak legalább a ...
Már azzal is rengeteget tehetünk a környezetünkért, ha palackozott üdítők, ásványvizek helyett tiszta vizet fogyasztunk, amelyhez beszerzünk egy szükségleteinknek és ízlésünknek megfelelő kulacsot.
Emelkedik jövőre az autópálya-matricák díja - derült ki az autopalyamatrica.hu-nak az MTI-hez csütörtökön eljuttatott tájékoztatásából, mivel egy tavalyi rendelet szerint minden évben az inflációhoz igazítják a tarifákat, s az idén 4,9 százalék volt az...
A XXI. századi erdőgazdálkodás egyik legnagyobb kihívása a faállományok felkészítése a klímaváltozásra. Az erdők élet- és ellenállóképeségének erősítésében a digitalizáció a megoldás része: az intelligens ...
14 csapat részvételével kezdődött meg a VI. Bázisiskolai Faipari Szakmai Verseny, melynek megnyitója csütörtökön a Soproni Egyetem Ligneum Látogatóközpontjában volt.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter határmenti találkozón fogadta Klaudia Tanner osztrák védelmi minisztert Sopronbánfalván november 4-én, csütörtökön. A hivatalos találkozón a felek áttekintették az európai biztonsági helyzetet és annak jövőjét, a közös ...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top