Igazán tartalmas kormányinfót tartott Gulyás Gergely csütörtökön, amelynek egyik sokakat foglalkoztató kérdésére is elhangzott egy amolyan ígéret, miszerint ha minden a tervek szerint alakul, akkor pénteken eléri hazánk a 3,5 millió főnél a beoltottságot, ami azt is jelentheti, hogyha a belügyminiszter határozatot hoz, akkor szombaton kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai. A tervek szerint ezek 21.30-ig  lehetnek majd nyitva, ezzel párhuzamosan pedig  a kijárási korlátozás is módosul, ami ki lesz tolva 23 óráig. illusztráció / archívum Szintén érintett egy msik fontos témakört is Gulyás Gergely, aki elmondta, hogy meglátása szerint helyes döntés volt hogy újranyitották részben az oktatást. Hozzátette, az óvodások 60, míg az alsó tagozatos iskolások 70%-a élt ezzel a lehetőséggel, és ez az arány –  a jelenléti oktatásra való visszatérések száma –  növekszik. A koronavírus-járványnak nincs vége – hangsúlyozta a miniszter – éppen ezért  meg kell hosszabbítani a veszélyhelyeztet, aminek a célja hogy az  ország cselekvőképességét biztosítja továbbra is. Amennyiben ez megvalósul ennek a veszélyhelyzeti kormányzásnak a véghatárideje az őszi ülésszak kezdete utáni 15. nap lesz, azonban a kormány közben bármikor megszüntetheti azt. A   javaslat indoklásában azt írják, hogy az új vírusvariánsok azonban Európa-szerte terjednek és Magyarországon is jelen vannak, éppen ezért elengedhetetlen a fokozott védekezés. A védekezéshez pedig gyors és hatékony [...]
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszer elmondta: holnap elérhetjük a 3,5 millió oltást, ezután pedig szombaton nyithatják meg a vendéglátóhelyek a teraszokat.
Száz várandós és szoptatás anyát oltottak be csütörtökön a többi oltottól elkülönítve a Soproni Gyógyközpont Várisi úti Rehabilitációs Intézetében kialakított oltóponton. Az állapotos anyukák szülés után kapják a második adag vakcinát. Holnap elérhetjü...
Videón mutatja a Föld elmúlt közel 40 évét a Google. Látványos tim - lapse funkcióval bővült a a vállalat Google Earth szolgáltatása. A Google a saját eszközei és az elmúlt 37 év többmillió műholdfelvétele segítségével hozta létre mindezt, az emberek ...
Várhatóan napokon belül újra kinyithatnak – a szükséges járványvédelmi intézkedések betartása mellett – a vendéglátóhelyek szabadtéri helyiségei. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) összefoglalta azokat az élelmiszerbiztonsági és élelmi...
A vírushelyzet és az online oktatás miatt idén nem a hallgatók, hanem a Természetismeret és gyakorlata az óvodában kurzust közel egy évtizede támogató szakmai partner, a Tanulmányi Erdőgazdaság képviselői és a tantárgy felelőse ültetett el közösen egy...
A Magyar Falu Program keretében újult meg a sportpálya melletti játszótér Harkán. Harka Község Önkormányzata 2020-ban sikerrel pályázott játszótér felújítására és bővítésére. A fejlesztés 5 millió forint pályázati forrásból valósult meg. A rendelkezés...
Habár a hideg időjárás miatt a háztartások többségében még fűtenek, hivatalosan április 15-én véget ért a fűtési szezon. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elmúlt volna a szén-monoxid-mérgezések veszélye.
Tarajos sül befogásához hívták a szakembereket a Fertő-Hanság Nemzeti Parkba. Az Észak-Afrikában őshonos emlős feltehetően a pamhageni vadasparkból szökött el.

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top