Ahogyan arról korábban beszámoltunk, nyertes kormányzati támogatásból nyílt lehetősége Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának kettő tisztán elektromos autó beszerzésére. A lokálisan nulla emissziójú, környezetbarát és kedvező fenntartási költséggel bíró járművekre közbeszerzési eljárást írtak ki. A kitétel szerint a soproni városvezetés feladatai ellátásának segítségére egy 5 személyes, metál fehér, 300 literes csomagtartós, legalább 200 km-es hatótávú, villámgyorsan tölthető autó megvásárlására köt opciót. A közbeszerzési pályázat határidejére egyetlen ajánlattevő nyújtott be ajánlatot, a Pozsonyi úti telephelyen működő Walter Autó Autókereskedő és Szerviz Kft.  A beszerzési lehetőség nettó 20 millió forintos ellentételezést határoz meg, a részletekből pedig az is kiderül, hogy az ajánlat minden előírásnak megfelel, a szerződés teljesítésére való alkalmasságot igazolták, egyetlen ajánlattevőként értelemszerűen pedig a legalacsonyabb árat tartalmazza. A szerződést még 2020. augusztus 10-én kötötték meg a felek, a hirdetmény a napokban jelent meg a közbeszerzési portálon. Az ajánlatkérőnek 2 db teljesen megegyező, tisztán elektromos üzemű személygépjárművet kell leszállítani, a támogatási feltételek szerint pedig a hátsó szélvédőn az elektromobilitás logó matricáját is fel kell tüntetni. Arról nincs információ, hogy mely közfeladatok ellátásban segítik a várost majd az autók, azonban a praktikus és környezetbarát megoldást kínálnak a helyi közlekedési viszonylatokban. Illusztráció: Egy az ÁEEK flottájába tartozó elektromos Volkswagen E-Golf a soproni belvárosban – fotó: cyberpress.hu / [...]
Március 16-a, keddtől rendkívüli változások lépnek érvénybe a soproni buszközlekedésben. A Volánbusz Zrt. tájékoztatása alapján április 6-án (kedden) üzemzárásig a koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként Sopron helyi autóbuszos közleke...
A kifejezetten félreeső helyen lévő mezőgazdasági ingatlanokat keresték azok az elkövetők, akik 2020. novembere óta sorra követték el a vagyon elleni bűncselekményeket. A tolvajbandának két állandó tagjához, a 43 és 30 éves elkövetőkhöz időnként egy 21 és egy 39 éves társtettes is csatlakozott. Többnyire a reggeli órákban utaztak át a magyar – osztrák határon. A burgenlandi tartományi rendőrség sajtóközleménye szerint az egyik elkövető az autóban maradva biztosította a helyszínt, míg társa a raktárhelyiségeket és garázsokat kutatta át. Leginkább elektromos- vagy benzinmotoros szerszámokra tettek szert, főleg láncfűrészekre utaztak a tolvajok. Abban az esetben, amikor a tulajdonos lefülelte a kéretlen látogatókat, az elkövetők a lopott ingóságokat hátrahagyva elmenekültek. A beszámoló szerint volt olyan eset is, hogy menekülés közben egyszerűen kidobták a kocsijukból az eltulajdonított zsákmányt. Mattersburg (Nagymarton) és Eisenstadt (Kismarton) környékén túl Alsó-Ausztriában és Stájerországban is tevékenykedtek a besurranó fosztogatók, az okozott kár összege ötjegyű eurós összeget tesz ki. A mattersburgi nyomozók az érintett osztrák tartományok, valamint a sárvári rendőrkapitánysággal együttműködve jutottak eredményre, mind a négyüket sikerült azonosítaniuk. A vádlottak jelenleg is Magyarországon tartózkodnak, a két elkövető ellen a tartományi ügyészség nemzeti elfogatóparancsot adott ki. A beszámoló kiemeli, ők a fennálló korlátozások, a beutazási tilalom ellenére többször is beléptek Ausztria területére. Illusztráció / cyberpress.hu [...]
Holnap este a bajnoki éllovas Szolnoki Oaljbányász csapatához látogatunk Bár Kostas legénysége az éllovashoz látogat, egészséges önbizalommal léphet pályára, hiszen a legutóbbi 4 bajnokiját megnyerte, igaz, a Szolnok az utolsó 6 mérkőzésén maradt veretlen. Ennek ellenére reményeinket táplálhatja, hogy csapatunk ezt a jó sorozatát egy értékes idegenbeli, paksi bravúrral kezdte, majd Kecskeméten is győzni tudott, […]
Az előző évekhez hasonlóan a tavasz beköszöntével nemcsak a fák zöld levelei térnek vissza, hanem az STKH két közkedvelt szolgáltatása is. Március 16-án nyitnak a közösségi komposztáló telepek, április elején pedig újraindul a zöldhulladékgyűjtés is....
A napokban Dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere osztotta meg közösségi oldalán annak a szavazásnak az eredményét, melyet a Modern Városok Program keretében épülő új uszoda kapcsán hirdettek ki. Kiderült, mely elnevezés kapta a leg...
- A cél az, hogy húsvétra a legveszélyeztetettebb korosztály átoltása megtörténjen - hangsúlyozta dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere Mozaik című műsorunkban. A polgármester kitért arra is, hogy a március 15-ei ünnepségek helyett...
Gáspár Dávid vezetőedző szerint a Sopron Basket pénteken kezdi meg a célirányos felkészülést a női kosárlabda Euroliga jövő heti negyeddöntőjére, melynek során a francia Lyont fogadja.
Amilyen gyakran elhangzik a kérdés, hogy az üveghulladék szelektív gyűjtésére miért nincs lehetőség házhoz menő rendszerben, a válasz legalább annyira egyszerű. A papír, a műanyag vagy a fém csomagolási hulladéknál az üveg nem csak sokkal nehezebb, de ...
Március 15-én az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján 15 órától mutatja be online a Széchényi-örökséghelyszín Pál István Szalonna és Bandája „…mert a magyar szabadságért harcra keltek … " című koncertjét – jelentette be Egresitsné Firt...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top