„Társadalmi és politikai elitek a 19-20. századi Sopronban és Sopron vármegyében” címmel tartottak konferenciát a Soproni Levéltár könyvtártermében csütörtökön.A résztvevők informálódhattak többek között Kóczán István főispáni tevékenységéről, valamint...
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az ősz beköszöntével megváltozott időjárási-, út-, és látási viszonyokra, a biztonságos közlekedésre hívja fel a figyelmet.
Különleges természetfotó a TAEG Zrt. Síkvidéki Erdészetének területén, amelyet Sosztarich Krisztián készített. Először csak megfigyelőként járt a TAEG Zrt. Síkvidéki Erdészetének területére, majd vett egy fényképezőgépet és sok tanulást követően megszü...
Életének 85. évében elhunyt Kozma Imre atya, katolikus pap, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend korábbi magyarországi vezetője – közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ebből az alkalomból hatodik alkalommal szerveztek Pink sétát Sopron belvárosában. Az eseménnyel a szűrővizsgálatok fontosságára hívták fel a figyelmet a szervezők.

Tremmel Nándor főtörzszászlós, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Humán Szolgálat kutyás csoportparancsnoka már életveszélyes helyzetben is volt négylábú kollegáival, de életeket is mentettek. Otthon menhelyi kutyák is várják, és tanítj...

A Széchenyi Kultúr Café néven indított ismeretterjesztő előadássorozat keretében dr. Brummer Krisztián egy valódi történelmi utazással várja az érdeklődőket. A helytörténész irodalmi előadása során a lipcsei csata eseményeiről és gróf Széchenyi István ...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top