Az előzetes információknak megfelelően Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke november 3-án kedden este újabb szigorításokról tett bejelentést a Facebook-oldalán közzétett videós bejegyzésben. Log into Facebook | Facebook Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know. Mint elmondta, a kormány mai ülésén áttekintette a járvány terjedést európai összefüggésben is. Ausztriában már másfélszer annyi az egymillió főre jutó fertőzött mint Magyarországon, Nyugat-Európában pedig még ennél is rosszabb a helyzet. Ezt azért is fontos, mert a tapasztalatok alapján hazánk 5-7 nappal követi az események tekintetében Ausztriát – tette hozzá a kormányfő. Amennyiben ez a tendencia folytatódik, kórházaink december közepére elérik teljesítőképességük határát. A járvány éppúgy mint tavasszal, most is az idősek és a krónikus betegek életét veszélyezteti leginkább. Orbán hozzátette, eljött az ideje, hogy újabb intézkedéseket vezessenek be, amellyel meg tudják védeni az időseket. Gyors cselekvésre, és időben meghozott döntésekre lesz szükség. Ezért a kormány úgy döntött, hogy ma éjféltől ismét bevezetik a rendkívüli jogrendet, és arra kérik az országgyűlést, hogy ezt 90 napig tartsák fenn. Az újabb intézkedések tekintetében a következők hangzottak el. A koronavírus-járvány miatt rendezvényeken, sporteseményeken, mozikban, színházakban csak minden harmadik széken lehet ülni, a maszk használata kivétel nélkül kötelező. A hatóságok ellenőrzik ezeket [...]