A SWIETELSKY Magyarország Kft. közösségi csatornáját megjelent videóban úgy írják, a projekt során hazánk második legnagyobb gótikus templomaként számon tartott Szent Mihály templom és sekrestyés ház műemléki felújítása és turisztikai célú fejlesztése ...
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 33 éves soproni vállalkozó ellen, aki tevékenysége után közel 26 millió Ft adót nem fizetett meg.  A vádirat szerint a soproni vállalkozó 2014 és 2017 májusa között a vállalkozói tevékenysége során több mint 289...
A DNS nyomai buktatták le az elkövetőt, akit ismeretlen tettestársával együtt 25 rendbeli betöréssel vádoltak meg az osztrák hatóságok. Melléképületeket, kerti kis házakat törtek fel, volt, amit többedik próbálkozásra. Kerékpárlopásért is felelniük kel...
A járványhelyzet hatásai miatt már szállodai szobákat adnak ki hosszú távra – a hír nem új, sőt a hűség és szabadság városát illetően már évekkel ezelőtt is tudatosan álltak át hasonló modellre apartmanház és panzió üzemeltetők. A szobáztatás helyett sokkal inkább kelendőbb a munkásszállók, vagy azok jellegét magán hordozó szálláshelyek működtetése, hiszen ezekre számtalan igény mutatkozik. Körkép Sopronról, aktuálisan. Illusztráció / cyberpress.hu archívum Korábban számszakilag foglalkoztunk már a soproni szálláshelyekkel, 2020. januárjában 155 működő vállalkozást mutatott ki a nyilvántartás. Nem is gondolnánk, azonban a jelenlegi kimutatás 163 bejegyzett szolgáltatót tartalmaz, és az ágyak, szobák száma is elenyésző mennyiségben ugyan, de emelkedett. Az év elején 1542 szobát és 3611 ágyat kínáltak a soproni szállásadók, az aktuális nyilvántartás pedig 1552 szobát, 3634 fekvőhelyet számlál. Az albérlet piac Sopron városát illetően jelen pillanatban úgy alakul, hogy szobát 50-60 ezer forint körül, garzonlakást 80-90 ezer forint magasságában kínálnak a népszerű online hirdetési portálok szerint. Egy 50 négyzetméter körüli lakásért 110-120 ezer forintot kell fizetnünk, a kínálat közel felét ezek adják. Árban akár 190 ezer forintnak megfelelő eurót is elkérhetnek egy ugyanilyen paraméterekkel rendelkező, ám új építésű, gépkocsi beállós és erkélyes lakásért. Természetesen a rezsi költségek, és a meghatározott összegű kaució megfizetése mellett értendően. A két [...]
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 33 éves soproni vállalkozó ellen, aki tevékenysége után közel 26 millió Ft adót nem fizetett meg.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 33 éves soproni vállalkozó ellen, aki tevékenysége után közel 26 millió Ft adót nem fizetett meg.
Parádés második negyedet produkálva, szünetre 30 pontos előnyt szerzett Soproni Kosárlabda Club a Jászberény elleni hazai bajnoki premieren. Szünet után aztán a biztos vezetés tudatában engedték ellenfelüket felállni a padlóról, s végül 10 ponton belül...
Parádés második negyedet produkálva, szünetre 30 pontos előnyt szerzett Soproni Kosárlabda Club a Jászberény elleni hazai bajnoki premieren. Szünet után aztán a biztos vezetés tudatában engedték ellenfelüket felállni a padlóról, s végül 10 ponton belül...
A járőrök Sopronban, egy bevásárlóközpont parkolójában igazoltattak egy – magát gambiai állampolgárnak valló – férfit 2020. október 8-án 6 óra 30 perckor. Az ellenőrzéskor a külföldi jogszerű magyarországi tartózkodását igazolni nem tudta, ezért az egy...
A magát gambiai állampolgárnak valló férfi nem tudta igazolni, hogy jogszerűen tartózkodik Magyarországon.

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

Környező települések

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top