A Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa, mint a magyar állam által megbízott világörökségi gondnokság, az elmúlt napokban a Fertő-tó fejlesztéséről szóló vita kapcsán az alábbi sajtóközleményt juttatta el portálunknak. Az Ivanics Ferenc elnök kézjegyével ellátott nyolcpontos közlemény összefoglalva arról szól, hogy a Fertő-tó magyarországi szakaszára tervezett illetve megvalósítás előtt álló beruházást a Tanács támogatja. Mutatjuk a pontokba szedett közleményt. A Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsának közleménye A Fertő-tó magyar oldalán tervezett fejlesztések több évtizedes hiányt pótolnak, ezért megvalósulásukat fontos tartjuk. A magyar oldalon az egyetlen vízhozzáférési felület jelenlegi állapota messze elmarad az európai színvonaltól, melynek elérése mindannyiunk érdeke. Meggyőződésünk, hogy a tóhoz érkező látogatót akkor tiszteljük meg, ha a szolgáltatások mindkét oldalon hasonló minőségben érhetők el. Turisztikai szempontból is elengedhetetlennek tartjuk, hogy egységes kínálat alakulhasson ki a tó bármely oldalán. A Welterbe Verein Neusiedler See, az osztrák oldali gondnokság 2020. augusztus 14-én kiadott nyilatkozatában megfogalmazottakhoz hasonlóan látjuk a kialakult helyzetet, véleményünk szerint is túlzó és megalapozatlan a veszélyeztetettségi felterjesztés. A hatósági eljárásokat lefolytatták, ezek során sem merült fel olyan körülmény, amely negatív hatást gyakorolna a kiemelkedő egyetemes értékre. A világörökségi területen megvalósuló fejlesztés az eddigi helybeni tevékenységekkel összhangban, azok minőségi javítására irányul. A kultúrtáj kategória az ember és természet együttélését [...]