A Fertő tavi fejlesztésekkel  kapcsolatban fogalmazott meg több kérdést Dr. Brenner Koloman, az Országgyűlés alelnöke, a soproni Jobbik elnöke, aki felvetéseit és kérdéseit elsősorban Barcza Attila ( Fidesz ) Országgyűlési képviselőnek és Dr. Farkas Ciprián polgármesternek célozta,  de minden bizonnyal  a témában érdekelt egyéb felelős vezető konkrét válaszával is megelégedne.  fotó: cyberpress.hu archívum     Dr. Brenner Koloman: Mi a helyzet a Fertő tónál? A Fertő tó fejlesztése régi ígéret és régen elvárt lépés. Sajnos a Fidesz és Barcza Attila képviselő úr szeme előtt most is a haverok és rokonok zsebe és nem a soproni régió lakosainak érdeke lebegett: így épült volna első körben egy óriási hotel és hatalmas, a tó adottságaihoz nem illő jachtkikötő a tóparton. 2018 novemberében az egész ügy részletes első fórumát a soproni JOBBIK szervezte meg, ahol az érintettek, cölöpház-tulajdonosok, csónaktulajdonosok, jachtosok, vállalkozók és aggódó civilek végre elmondhatták kétségeiket, panaszaikat. És nem, tisztelt fideszes propagandisták, mi nem a beruházás ellen vagyunk, hiszen részletes terveket is bemutattunk arról, hogy a fertőrákosi strand mellett, a hegykői és balfi tókijáratot egyszerre kellene felújítani. A tervezett hotel és egy ekkora jachtkikötő egy ilyen alacsony vízállású, iszposodó vízhez nem kell, és túl közel van a parthoz. Ráadásul egy Natura 2000-es természetvédelmi terület [...]

Sopronban is gyűjti az adományokat az Ökumenikus Segélyszervezet szeptember 6-ig, az Iskolakezdés együtt! adománygyűjtő kampánnyal idén kétezer gyermek iskolakezdését támogatja a szervezet.

Jó érzéssel tölt el a tény, hogy jó kezekből vehettem át a rendezvényház vezetését és kezdhetem meg munkámat. Hálás vagyok az életnek, hogy mindig lehetőségek elé állít, amelyben bizonyíthatok. – mondta el Betuker Botond, aki 2020. június 18-án, vette át a GYIK Rendezvényház szakmai vezetését. A Kommunikációs szakember és andragógus-művelődésszervező diplomákkal rendelkező Betuker Botond, nem ismeretlen a soproni kulturális életben, hiszen idestova húsz éve kezdett el tevékenykedni a Leghűségesebb város ezen szegmensében.  Betuker Botond, a GYÍK Rendezvényház vezetője / fotó: facebook   Komoly munkát fordítottunk a 2020-as évi programok újraélesztésére. A pandemia által megállított és elhalasztott programokat újraszervezzük és aktualizáljuk. A világjárvány miatt folyamatosan változó protokoll szerint, arra összpontosítunk, hogy biztosítani tudjuk a soproni kultúra szeretőknek a szórakozási lehetőséget. – hangsúlyozta a rendezvényház új vezetője. A tervekkel és a programokkal kapcsolatban elmondta, hogy ha újra közbe nem szól a járvány, Sopronban köszönthetjük többek között Presser Gábor önálló szerzői estjét, Ördög Nórát és Nánási Pált. Továbbra is helyet adunk a Dumaszínház népszerű műsorainak. Előadást fog tartani Dr. Csernus Imre, Bagdy Emőke és újból színpadra lép Csányi Sándor, valamint Bödőcs Tibor humorista. A gyermekeket sem hagyjuk ki a sorból: nagyon várjuk Vukot és a népszerű Kicsi Gesztenye showműsort. Újdonságként szerepelnek majd a TRACCS beszélgetős estek, [...]

Folyamatosan zöldíti az osztrák főváros a villamos- és buszmegállókat, hogy a melegben való várakozás kellemesebben teljen. Egy kísérleti projekt keretében a Parlamenttel szembeni villamosváró most ráadásul díszbe öltözik: virágok kerülnek a hátuljára és a tetejére is. Levendula és jázmin a tetőn: a Wiener Linien új kísérleti projektje, a hűs villamosmegálló a Parlamenttel szemben. Látványterv © Hartung Architekturbuero   A hősziget-jelenség csökkentése érdekében Bécs már korábban is alkalmazott zöldítési és árnyékolási technikákat a villamos- és buszmegállóknál. 2019-ben például kísérleti jelleggel öt utasvárót futtattak be vadszőlővel, illetve sok helyen zöldhomlokzattal tették kellemesebbé a járművekre való várakozást. A Bécsi Közlekedési Vállalat, a Wiener Linien most egy még színesebb megoldással díszíti a várakozó helyeket. Egy kísérleti projekt keretében először kerülnek színes virágok nemcsak a megálló hátuljára, de a tetejére is. A Parlamenttel szembeni villamosvárón virágok illatoznak majd és adnak jótékony árnyékot a hűsölni vágyó utasoknak. A virágos tető gondolata egy pályázat alapján született. Az “Innovációt Támogató Közbeszerzések” program keretében ötletpályázatot írtak ki zöldítési technikákra, melyet végül a Hartung Architekturbüro építésziroda nyert meg. Olyan megoldásra volt szükség, ami nemcsak szép, de fenntartható, könnyen karbantartható és hatékony is. A megálló tetején tizenhat különböző virág lesz, többek között levendula, téli jázmin, de szép lila virágú bunkós hagyma [...]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top