Ha az ember egy kicsit jobban szemlézi illetve figyeli a hazai sajtót és azon belül a kisebb városok illetve települések oldalira is rákattint, akkor bizony tartalmas és kevésbé propagált hírekkel is találkozik a koronavírusjárvány megelőzésének a tevékenységei szempontjából, hiszen sok helyen nem kívánnak az önkormányzatok különösebb propagandát vagy ha úgy tetszik politikai tőkét kovácsolni a járványból, hanem teszik a dolgukat. Teszik ezt sok esetben úgy, hogy félretéve a politikai nézeteket egy emberként segítik a lakosságot, és a vegyes összetételű önkormányzatok is automatikusan segítenek ott és abban amiben tudnak, függetlenül attól, hogy érkezik-e központi utasítás a “vezérlőből” vagy nem. illusztráció / fotó: pixabay.com Erre jó példa az az összefogás ami egyébként megyénkben is megmutatkozott, hiszen sok helyen az önkormányzatok összefogva a segítőszándékú lakossággal vagy akár – a korábbi nézetbeli ellentéteket félretéve – a civil szervezetekkel, közösen és példaértékűen álltak neki a maszkok gyártásának és ingyenes kiosztásának, amelynek alapanyagát sok esetben az önkormányzatok biztosították. Persze voltak olyan helyek is, ahol eleve időben “kapcsolt” az önkormányzat és ők maguk szereztek be maszkokat, amelyeket aztán térítésmentesen juttattak el a lakosságnak. Több helyen lehetett arról is olvasni, hogy még a kiküldött “ajánlások” előtt sok helyen automatikusan álltak neki az idősebb honfitársainknak segíteni az élelmezésben vagy éppen az [...]