Tudtad, hogy a mai Visegrádi 4-ek előzménye az 1335. október végén és november elején, 683 éve zajlott visegrádi királytalálkozó? A Károly Róbert királyunk által összehívott, Luxemburgi János cseh király és Nagy Kázmér lengyel király részvételével meg...
Május 10-én a mentők napját ünnepeltük, melynek apropójából Dr. Farkas Ciprián polgármester hétfőn személyesen is köszöntötte, valamint jutalomban részesítette a Soproni Mentőállomás legkiválóbb dolgozóit.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közzétette az elmúlt 24 óra mérlegét számokban.
A hétvégén lett volna az Ultrabalaton, amit a vírushelyzet miatt októberre tolták el. De két kihívást is kiírtak az eredeti időpontra. Az egyikben a benevezett UB csapat vett részt és teljesítette a távot, a másikban 17 főre kiegészültünk gyerekkel és ...

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3535 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 11 idős krónikus beteg. Ezzel 462 főre emelkedett az elhunytak száma, 1400-an pedig már gy...
Elérkeztünk az ötödik, egyben utolsó fordulóhoz kihívás játékunkban, melynek lényege, hogy minél pontosabban le kell másolni saját nevelésű ikonunk, Honti Kata mozdulatait. Zárásként az átadások szerepelnek a menüben, de nem akárhogyan! Szükséged lesz egy társra, két kosárlabdára és egy tenisz labdára is! Készíts videót és küldd el nekünk szombat délig a media@sopronidarazsak.com email címre (ha […]

Ebben az esztendőben is meghirdeti a Winkler Oszkár-emléktábla pályázatát a Soproni Városszépítő Egyesület építészeti szakbizottsága, amelyre a szervezők várják a lakossági javaslatokat is az egyesület irodájában vagy pedig (9400 Sopron, Új utca 4.) va...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

Környező települések

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top