A gépkocsitüzek többsége megelőzhető lenne – emelte ki közleményében a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Hozzáfűzték: ehhez persze elkerülhetetlen az autótulajdonosok odafigyelése. Fontos, hogy rendszeresen átnézessék és karbanta...
A kétfelvonásos politikai csörtén túl fontosnak tartjuk megmutatni azt is, mit is tartalmaz valójában a veszélyhelyzeti, vagy ha úgy tetszik válsághelyzeti költségvetés. Sopron Megyei Jogú Város 2020. évi költségvetésének ezen módosítása május 8-án, 14:30-kor lépett hatályba, ennek sorait böngésztük.  Fotó: cyberpress.hu archívum / Koszorú Mihály Igyekszünk minden fontosnak vélt költségsorról említést tenni, azonban a rendelet terjedelme okán nem minden tételt jelenítünk meg. Próbáltunk annak is utánajárni, végül milyen megtakarításokat sikerült elérni számszakilag a városi költségvetést tekintve. Tudvalevő, a világjárvány okozta válsághelyzet enyhítésére a kormány is elvont forrásokat, de a gazdaság lassulásával is többfajta bevételtől esik el az önkormányzat. Egy biztos, az év elején biztosan nem várt pénzügyi nehézségek enyhítésére megszületett a rendelet, lássuk. A költségvetési egyensúly továbbra is megvan, azonban a 42.579.280.864 Ft-os főösszeg 47.896.590.444 Ft-ra változott, ez 5.317.309.580 forintos eltérést jelent. Az önkormányzat kiadásait tehát papíron teljes mértékben fedezik a bevételeket, azonban egy számadatból nem vonható le messzemenő következtetés. A lényeg a részletek közt lakozik, de teljesen tiszta képet külső szemlélődő lényegében így sem szerezhet, hiszen időközben számos olyan nevesített köleségsor is megjelent pl. a kiadási oldalon, melyek egy-egy fejlesztési célt hivatottak teljesíteni. Így nem elképzelhetetlen az sem, hogy a Polgármesteri Hivatal és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési intézmények működési és fenntartási [...]
Eljött a negyedik forduló kihívás játékunkban, melynek lényege, hogy minél pontosabban le kell másolni saját nevelésű ikonunk, Honti Kata mozdulatait. Ezúttal a második fordulóból már ismerős labdavezetéses feladatokat vettük újra elő, de most előre-hátra haladás közben kell azokat végrehajtani! Készíts videót és küldd el nekünk szombat délig a media@sopronidarazsak.com email címre (ha túl nagy lenne […]
A kastélylátogató nagyközönség számára a szokásos látogatói útvonal részét a bemutatott formában nem képező helyszínt láthatnak a fertődi Esterházy-kastély e hétvégi virtuális látogatói. A Kiskastély belső udvarát a Marionettszínház közönsége, va...
Kihívás játékunk harmadik fordulójában is feladtátok nekünk a leckét! Sok ügyes gyakorlatot küldtetek be, nagyon nehéz volt a döntés! Szakmai vezetésünk döntése alapján ezúttal Csaplár-Nagy Lara (2009), Fekete Zsófia (2009) és Schmidl Bíborka (2005) kerül díjazásra. Gratulálunk mindenkinek, aki vállalta a kihívást! Este jön a következő gyakorlatsor. Visszanyúlunk a második fordulóban már feladott két labdás […]
Valóban jó ütemben épül a 2×2 sávos autóút, mely Sopront hivatott bekötni a gyorsforgalmi hálózatba. Csorna (Farád) és Sopron (Fertőrákos) között 2018-ban kezdődtek meg a kivitelezési munkák, az 57,4 kilomtéres szakasz várhatóan még idén elkészül....
2020.május 11- től/ ab 11.05.2020 / from 11.05.2020 Minden nap/Jeden Tag/every day  
I. Szent Patrik virtuális futás, séta és kerékpározás. Mi is a megmozdulás? Idén már az ötödik Szent Patirk-napi jótékonysági futásunk lett volna, de sajnos a koronavírus helyzet miatt nem tudtuk megtartani. Azért, hogy az érmek ne csak minket boldogít...
Hat mentődolgozó fertőződött meg koronavírussal, a mentők 15 ezer fertőzésgyanús vagy igazoltan koronavírus-fertőzött betegnek nyújtottak segítséget – mondta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján. Budapest, 2020. május 10. – A kormany.hu által közreadott képen Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján 2020. május 10-én.  – MTI/Botár Gergely/kormany.hu A mentők napján megszólaló Csató Gábor kiemelte: az elmúlt időszak fejlesztései nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy feladataikat a járvány idején is a legmagasabb színvonalon tudják ellátni. Elmondta: a koronavírus-járvány miatt országszerte megnövelték mentőkapacitásukat, megyénként több plusz mentőegységet állítottak szolgálatba.   Közölte: a mentősök 40 ezer ember járványügyi mintavételét végezték el, amihez 55 ezer védőruhát, FFP-maszkot használtak fel és több mint 440 ezer pár gumikesztyű fogyott. A mentők csak a koronavírus kapcsán 420 ezer kilométert tettek meg – mondta Csató Gábor Megemlítette, hogy az elmúlt időszakban több mint 400 új mentőautó állt szolgálatba, az elmúlt órákban is 40-nél több új mentőautót kaptak.  “Munkánk eredményességét az alapozta meg, hogy már a járvány kezdetekor 8500 bajtársunk egy emberként fejezte ki tettrekészségét a vírus elleni küzdelemben” – fogalmazott. Közlése szerint az OMSZ 50 mentőautót különített el a Covid-19 gyanús, illetve [...]
Minden bizonnyal puszta véletlen, hogy ráérzett a kormány marketingcsapata arra az időpontra, hogy mikor érdemes elindítani az utak mentén és a városi épületek falán elhelyezett reklámhordozókon a giga-mega kormányzati poszterkampányt, hiszen ezeknek az első darabjai május elején kerültek ki a nagyközönség elé, nagyjából akkor amikor  vidéken felfüggesztették a kijárási korlátozásokat is.  Persze ahogy azt mondani szokták, egy  jó marketinges ráérez az ilyesmire és jól időzít, ami most bevált és így legalább nem lett kidobott költség, hiszen az utcákat járva így beéghet az emberek retinájába a sok, remek  gazdaságvédelmi akcióvédelmi program. Persze mondhatnánk hogy ez minden bizonnyal nem olcsó mulatság országos szinten és mondhatnánk azt is, hogy amikor például a soproni önkormányzatnak a koronavírus-járvány okozta rendkívüli rendelkezések miatt jelentős lett a bevételkiesése és átcsoportosításokra van szüksége akkor miért ilyesmire költ az ország, de hát ez egy másik “kávéház” ahogy azt mondani szokták. Marketingre és népszerűsítésre mindenkinek szüksége van, aminek célja ebben az esetben például az, hogy mindenki értesüljön az új intézkedésekről, így többek között a bértámogatásról, az adócsökkentésekről és a 13. havi nyugdíj visszaépítéséről. Az első fecskéket Sopronban mi a Lackner Kristóf utcában találtuk, amelyek a város egyik legforgalmasabb helyén hirdetik ezeket a programokat.  Kormányzati plakátok Sopronban 2020 / fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu [...]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top