Minden rendeleti és egészségügyi előírás szigorú betartása mellett újra igazi edzésbe állhatnak az SC. Sopron labdarúgópalántái, hiszen a fokozatosság elvét követve május első teljes hetében újra közös átmozgató edzéseken vehetnek részt a különböző korosztályokban szereplő játékosaik. fotó: cyberpress.hu archívum Portálunk információi szerint az egyesület minden szekció korosztályos csapatának a játékosait, először heti egy alkalommal várja majd a kijelölt időpontokban a sportpályákon ( Káposztás utca, Vasas pálya, Lővér körút ), hogy a hosszú kényszerszünet után ismét közös labdás foglalkozásokon  vehessenek részt. A második héttől a tervek szerint már heti kettő edzés lenne, majd szép lassan “visszazökkennének” a korábbi menetrendbe az utánpótlásképző bázis játékosai. Ugyanez vonatkozik a Megyei I. osztályban éllovas felnőtt keretre is, akik szintén a jövő héten találkoznak először a járványügyi szünet óta. Igaz a bajnokság folytatása számukra is kérdéses – ez az MLSZ döntésétől függ majd – éppen úgy ahogy a kisebb korosztályoknál is, azonban fontos, hogy a srácok és természetesen a lány szekció játékosai is ismét a zöld gyepen, közösen készüljenek a későbbi megmérettetésekre. A hosszú kényszerszünet alatt egyébként az SC. SOPRON folyamatosan ügyelt arra is, hogy formában maradjanak a játékosok, hiszen online heti edzéstervekkel, élő internetes kapcsolat melletti kondicionáló edzésekkel is foglalkoztatták a labdarúgóikat, amelyeket a visszajelzések [...]
HIVATALOS KÖZLEMÉNY! Tisztelt Szülők! Kedves Játékosaink! Örömmel tájékoztatunk titeket, hogy május 4-én, hétfőn, a pénteken már közzétett 170/2020. (IV.30.) Kormányrendelet alapján újra megkezdődnek a csapatedzések! A foglalkozásokkal kapcsolatban, és...
A nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki egy helybéli férfit.
2020 május első hétvégéjén a Sopron Holding munkatársai a város összes játszóterét fertőtleníti, így hétfőtől újból nyitva állnak a családok előtt. A koronavírus-járvány miatt meghozott korlátozó intézkedés enyhítéséről dr. Farkas Ciprián polgármester ...
Elsőként arról kérdeznénk, hogyan értékeled a csapat idei szereplését a 2019/20-as „csonka szezonban”? „Ha ezt a kérdést onnan közelítjük meg, hogy szeptembertől mostanáig honnan hová jutottunk el mind csapatszinten mind egyénileg, akkor nyugodt szívvel tudom azt mondani, hogy sikeres szezont zártunk. Kézzelfoghatóan: az U12-es gyermek bajnokság nyugati régiójában 9 győzelem – 3 vereség volt a mérlegünk, ami arra volt tovább →
"Hétfőtől enyhítünk a koronavírus-járvány miatt meghozott korlátozó intézkedéseinken"-adta hírül dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere szombaton, Facebook oldalán.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2942 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 12 krónikus beteg. Ezzel 335 főre emelkedett az elhunytak száma, 625-en pedig már gyógyult...
Tisztelt Szülők! Kedves Darazsak! Örömmel tájékoztatunk titeket, hogy május 4-én, hétfőn, a pénteken már közzétett 170/2020. (IV.30.) Kormányrendelet alapján újra megkezdődnek a csapatedzések! A foglalkozásokkal kapcsolatban, és az egészségügyi protokoll kapcsán továbbra is követjük az EMMI és a MOB Orvosi Bizottságának ajánlásait. Minden sportolónkat várjuk hétfőtől az edzéseinkre, de kérjük, hogy csak teljesen egészséges gyerekek […]

Fertőbozról a Fertőmelléki-dombságot megmászva lehet eljutni a vasútállomás felé, valamint Nagycenkre is a jelölt kerékpáros útvonalon. A 85118-as számú út elhalad Kisboz településrész mellett is, melynek határában volt egy buszváró. Buszmegálló tábla viszont nem volt, ahogy menetrend sem, a megálló pedig a Google térképen sem

The post A járás legforgalmatlanabb buszmegállója appeared first on Ikvahír.

Fertőbozról a Fertőmelléki-dombságot megmászva lehet eljutni a vasútállomás felé, valamint Nagycenkre is a jelölt kerékpáros útvonalon. A 85118-as számú út elhalad Kisboz településrész mellett is, melynek határában volt egy buszváró. Buszmegálló tábla viszont nem volt, ahogy menetrend sem, a megálló pedig a Google térképen sem

The post A járás legforgalmatlanabb buszmegállója appeared first on Ikvahír.

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top