A jövő héttől országszerte mindenkinek előírhatják a védekezést segítő viseletet, ha üzletbe vagy vendéglátóhelyre megy. Ezzel párhuzamosan újra kinyithatnak a hetek óta zárva tartó kisebb üzletek, és megváltozhat a nyugdíjasoknak fenntartott idősáv az élelmiszerboltokban. Májusban fokozatosan kinyithatnak a szállodák, az éttermek és a kávézók. – számol be információira hivatkozva a Magyar Nemzet. . illusztráció / fotó: cyberpress.hu archívum Egyfajta főpróbának is tekinthető ez a hét, amikor főpolgármesteri rendelet alapján tegnap óta kötelező Budapesten arcmaszkot viselnie mindenkinek, ha a közösségi közlekedést használja vagy taxiba ül, továbbá ha a boltokba, üzletekbe tér be. A Magyar Nemzet értesülése szerint a jövő héttől már országosan bevezethetik kötelezően az arcmaszkok használatát a nyilvános, zárt terű vagy csoportosulásra alkalmas helyeken. Ezt a múlt hétvégén több település önkormányzata már elrendelte, de a mindennapokra is kiterjedhet az alapvető védekezési mód. A lap úgy tudja, hogy a Covid–19 miatti veszélyhelyzetben a gazdaság újraindítására irányuló, május elejétől tervezett enyhítés az emberek mindennapi tevékenységében is új, konkrét szabályokkal is járhat a nemzetközi ajánlások mentén. Előírás lehet az arcmaszk, vagy a száj és orr eltakarására alkalmas eszköz használata valamennyi kereskedelmi egységbe való betérés, illetve bevásárlóközpont, üzemanyagtöltő állomás felkeresésekor, és ennek ellenőrzése nem csupán a vállalkozó dolga lesz. Ez azzal is járhat, hogy [...]
A rendőrség ügyeletére 2020. április 27-én 8 óra 39 perckor érkezett a bejelentés arról, hogy Sopronban, a II. Rákóczi Ferenc utca 27. szám előtt baleset történt. A kiérkező rendőröknek a bejelentő elmondta, hogy egy kék színű Suzukival közlekedett az úton egy járművezető, aki haladása során elsőként az ő, út mellett leparkolt autója visszapillantó tükrének, majd továbbhaladva egy szintén ott várakozó teherautó hátsó platójának ütközött.  Forrás: police.hu Mindkét járműben anyagi kár keletkezett, azonban a sofőr a helyszínről megállás nélkül elhajtott. A járőrök a tanúktól kapott adatok alapján rövid időn belül megtalálták a baleseteket okozó autót, valamint annak vezetőjét, akivel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket jelzett. A sofőrt elfogták, és további mintavételre a helyi kórházba állították elő. A Soproni Rendőrkapitányság a járművezető vezetői engedélyét a helyszínen elvette, míg a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja. Forrás: police.hu A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a balesetek megelőzése csak közös felelősségvállalás alapján lehetséges, azok elkerülése érdekében minden közlekedésben résztvevőnek be kell tartania az alapvető közlekedési szabályokat! Felhívjuk továbbá a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során: Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos [...]

Csíkosfejű nádiposzátát (Acrocephalus paludicola) gyűrűztek a Bősárkány melletti Nyirkai-Hanyi CES (a költő madarak monitoringja, gyűrűzése) ponton - olvasható az MME Kisalföldi Csoport Facebook-közleményében.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2649 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 11 idős krónikus beteg. Ezzel 291 főre emelkedett az elhunytak száma, 516-an pedig már gyó...
Nem kell tovább várnia az Ágfalvi-lakópark és Sopronbánfalva környékén élőknek, hiszen napokon belül megnyitja kapuit az a drogéria szaküzlet, ami a a Besenyő utcában kapott helyet. Az elmúlt hetekben egyébként a Jereván-lakótelepen bezárt a dm negyed...

Tudtad, hogy a 14. században a Duna partján terült el a magyar királyok lakhelye a visegrádi palota, amelyben a meleget padlófűtés biztosította, fürdőszobáiban volt hideg-meleg vezetékes víz, és vízöblítéses latrinák szolgáltak mellékhelyiségül?...

Az osztrák kormány gyorsan és következetesen lépett, hogy megfékezze a koronavírus-járványt, és éppen úgy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az emberek a lehető leggyorsabban visszaszerezzék a szabadságukat - jelentette ki Sebastian Kurz kance...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top