Igazi népünnepély volt 2015. év végén a Várkerület rekonstrukciójának átadója, hiszen hosszú és sanyarú évtizedek után végül teljesen megújult a hűség és szabadság városának emblematikus közterülete. Ezt a megkezdett folyamatot hivatott tovább vinni a következő ütem is, mely kormányzati és uniós társfinanszírozásból valósul meg az Ötvös utca és a Széchenyi tér közötti szakasz korszerűsítésével. A kijárási korlátozás alatt készült képünkön jól látszik, hogy a szürke aszfalt uralja még a teret. Fotó: Koszorú Mihály / cyberpress.hu archívum   Sopron hatalmas szeletet hasított magának a magyar kormány Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatott projektjeiből, s több fronton is eredményesen zárulhat a hét e tekintetben, hiszen a Várkerület II. üteme mellett az Árpád utcai parkolóház építése is hamarosan kezdetét veszi, s nem beszélve a Modern Városok Program történelmi léptékű fejlesztési elemeiről. Maradva a tárgyi projektnél, bruttó 542 millió forintos szerződési összegért kezdődik meg a Várkerület II. ütemének fejlesztése, a soproni önkormányzat még tavaly augusztusban folytatott le eredményes közbeszerzési pályáztatást, s végül a Strabag Építő Kft. nyerte el a munkát. Azt sem fedi már homály, hogy a még az előző ciklusban bemutatott látványterv mikor válik valósággá, hiszen Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának, mint megrendelőnek kifejezett kérése volt a kivitelező felé, hogy mielőbb fogjanak munkához. Abból kifolyólag, hogy a [...]

Fürkésző kíváncsi szemek észrevehették, hogy a Tesco online felületén lapozgatva a soproni Tesco Hipermarket szolgáltatásai között megjelent a házhozszállítás lehetősége, így bizakodó kérdésünket az áruházlánc sajtóosztálya felé továbbítottuk.  Forrás...

A ferences rendi szerzetes arra ösztönzi az embereket, hogy ebben a kialakult helyzetben a pánikolás helyett a lelki épülésre összpontosítsunk. Úgy véli, hogy noha a koronavírus sok mindent elvett tőlünk, de ne hagyjuk, hogy elrontsa az ünnepeinket és ...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top