Teljes értékűnek számítanak az idei, megváltozott feltételek mellett szervezendő érettségi vizsgák, amelyeket több óvintézkedés mellett tartanak – közölte a köznevelési államtitkár az operatív törzs online sajtótájékoztatóján pénteken. Maruzsa Zoltán megerősítette a kormányinfón bejelentett információkat. Üresek az osztálytermek – fotó: Koszorú Mihály / cyberpress.hu / archívum Az államtitkár elmondta: csütörtök este megjelent az érettségi megszervezését rögzítő kormányrendelet. A mostani vizsgákon szerzendő érettségi bizonyítványok a jövőben is teljes körűen érvényesnek számítanak, és a felsőoktatási felvételre jogosítanak – emelte ki. Megerősítette: kizárólag írásbeli vizsgákat szerveznek május 4-21. között. A vizsgák a nagyobb tárgyakból nem reggel nyolckor, hanem kilenckor kezdődnek majd, ezzel is szeretnék elkerülni, hogy a diákok egy időben utazzanak a nyolc órára munkába érkezőkkel. Egy tantanteremben legfeljebb tízen lehetnek majd, de az a szám lehet nyolc-kilenc is, és legalább másfél méteres távolságot kell tartani, ami lehet 2-2,5 méter is, a terem adottságaitól függően. Minden épületben kötelező fertőtlenítés lesz, és igény esetén a diákoknak, a pedagógusoknak maszkot biztosítanak, de a viselését nem teszik kötelezővé – ismertette. Ahol szükséges, kollégiumi elhelyezést is biztosítanak, de egy szobában csak egy diákot lehet majd elhelyezni – jelezte. Maruzsa Zoltán elmondta: kibővül a vizsgahelyszínek köre. Ha kell, bármely köznevelési intézmény bármely tanterme bevonható lesz a vizsgáztatásba. Azt mindenképpen szeretnék elkerülni, hogy [...]
Az öregember egy zsebkendővel megtörölte a szemét. – Hát sor került rám is ?! – morfondírozott. Két hete volt már a kórházban, előrehaladott tüdőrákkal és combnyaktöréssel került be. 84 éves volt. Csinos, zöldszemű és hosszú, vörös hajú ápo...

Az egyik közkedvelt kereskedelmi lánc,  a Spar Magyarország Kft. a  koronavírus-járvány miatti nagy vásárlási láz illetve forgalomnövekedés miatt kénytelen volt jelentősen felduzzasztania a létszámát – országosan 900 fővel – azonban most bevezetésre kerülő kormánydöntés értelmében –  amely májustól  különadóval sújtja a veszélyhelyzet végéig az 500 millió forintnál nagyobb éves árbevételű kiskereskedelmi üzleteket –  kénytelen megválni számtalan dolgozójától. – számol be a 24.hu.   Mint arra a portál kitér, a cégcsoportnak ez a döntés havonta közel 1 milliárd forint extra kifizetni valót jelent,  így szükségessé vált, hogy visszatérjenek a március eleji létszámukhoz. A portálnak a cégcsoport válaszában azt írta:  A pluszlétszám fenntartására a különadó bevezetése miatt a továbbiakban nincsen lehetőségünk. Pontos elbocsájtási létszámról nem kapott információt  alap, azonban annyit még hozzátettek számukra a válaszban, hogy egy rendkívül nehéz időszakban született meg a döntés a különadó-befizetési kötelezettségről. Mert bár márciusban és áprilisban valóban volt néhány erőteljesebb forgalmú napja a Spar üzleteinek, azonban összességében súlyos többletkiadásokkal járt ez az időszak a vállalat számára.Több milliárd forint értékben költöttek a járvánnyal összefüggő döntésekre, a munkavállalóknak extra juttatásokat vezettek be, pluszlétszámot foglalkoztattak, túlóraköltségeket fizettek, éjszakai árufeltöltést finanszíroztak, toborzási költségeket fizettek, áruházi tájékoztató anyagokat gyártattak, vásárlói tájékoztató kampányt indítottak, plexifalat építettek a kasszákhoz a pénztárosok védelmére, maszkokat, kesztyűket és [...]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top