Április 7-én rendkívüli ülést tartott az Országgyűlés Külügyi bizottsága, melyen Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztérium minisztere tartott beszámolót az elmúlt időszak tevékenységeiről a koronavírus-járvánnyal összefüggésben. Szót kaptak a határhelyzetet érintő kérdések is. Várakozó autók a magyar-osztrák határon, a Sopron és Klingenbach (Kelénpatak) közötti átkelőn 2020. március 16-án. Fotó: MTI / Filep István  A délelőttre meghirdetett rendkívüli ülésen a koronavírus-járványról, különös tekintettel annak nemzetközi vonatkozásaira, és a járvány elleni védekezés keretében megtett kormányzati intézkedésekről szóló napirendet tárgyalták a bizottsági tagok. Első ízben a járvánnyal kapcsolatos védőeszközök beszerzéséről osztott meg információkat Szijjártó Péter. A Kína és Magyarország közt létrejött légihídról is beszélt, mely keretében 31 millió maszk, 133 ezer teszt és 152 lélegeztetőgép érkezett Magyarországra. A tervek szerint még a héten további 8 millió maszk érkezik, valamint a kormány intézkedéseinek értelmében 116 millió maszkra van élő szerződése az országnak. Sátoraljaújhelyen már szerelik azt a kínai gépsort, amely a napokban megkezdi működését, és havonta 2,8 millió maszkot tud gyártani – tette hozzá. A rendkívüli döntések értelmében Magyarország területére csak magyar állampolgárok léphetnek be, de működnek a humanitárius célú tranzitfolyosók is főként a balkáni vendégmunkások hazatérése érdekében. Mint a miniszter fogalmazott, ahogyan a határ menti közössége számára fontos az együttműködés biztosítása, úgy a kormány számára is kiemelt ügy az, [...]

Sopron Megyei Jogú Város polgármestere, Dr. Farkas Ciprián a közösségi portálon jelezte, hogy egy levelet fogalmazott meg minden soproni polgár számára, amit a napokban minden háztartásba eljuttatnak.  Mint azt hozzáteszi, a levélben hasznos információ...

Kedves Sportiskola! Mivel húsvétkor általában nemzetközi tornákon szerepelünk (talán az elmúlt 20 év első “maradj otthon” Húsvétja jön), ezért kezdjünk pár régi “külföldi” képpel! Talán nem tudja Mindenki, de első sportiskolás c...

Kedden 14 óra 30 perc környékén nagy tűz tört ki Wiener Neustadt és Neunkirchen környékén, Saubersdorfnál. Először talajtűz alakult ki, amely az erős szél miatt gyorsan továbbterjedt. Az oltásban kettő helikopter is részt vesz.

Nincs egy hete, hogy a Fertő tó osztrák oldalán több napig harcoltak a tűzoltók a területet pusztító lángokkal, most újra bevetésen vannak a lánglovagok a térségben, hiszen Wiener Neustadt ( Bécsújhely ) határában több ezer négyzetméteres területen ég a fenyőerdő.  Mint arról az osztrák média beszámol, több százan harcolnak a lángok megfékezése érdekében azonban kegyetlen a harc, hiszen a  tűzhenger akár a tíz méteres magasságot is eléri helyenként.  Kép forrása: kurier.at / © Kép: Einsatzdoku.at Kép forrása: kurier.at / © Kép: Einsatzdoku.at   Kedden több kilométeres távolságból is jól látható füstoszlop jelezte hogy nagy lehet a baj Bécsújhely környékén, illetve az is jelezte, hogy a környékre több irányból, mintegy 30 tűzoltóság indította szirénázva a helyszínre az egységeit. A lánglovakhoz mintegy 200 önkéntes is csatlakozott, hogy közös erővel vegyék fel a harcot a mindent elpusztító lángokkal, de csatlakoztak az oltási munkálatokhoz a szövetségi hadsereg Black Hawk helikopterei is, amelyek bevetése a Fertő tavi tűzesetnél is bevált. Az oltási munkákat  nehezíti, hogy az elmúlt időszak kevés csapadéka miatt nagyon száraz a terület valamint az is, hogy váltakozó a szélirány. Csak bízni lehet abban, hogy az erőfeszítéseket mielőbb siker koronázza, bár a helyszíni beszámolók szerint a tűzoltóság remek szervezettségének köszönhetően már uralják a helyzetet. [...]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top