Illegálisan gyártott cigarettát Angliába csempésző bűnszervezetet számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói, a banda nyolc tagját már le is tartóztatták – közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-ve...
Megérkezett az első gólya Sopronkeresztúrba (Deutschkreutz). Rust-ban is már teljes lendülettel zajlanak az előkészületek a távolról érkező vendégek fogadására - adta hírül a kurier.at

A Telekom VOLT – az erős nemzetközi felhozatal mellett – hagyományosan a hazai élvonalban lévő zenekarok és előadók legnagyobb seregszemléje, a most bejelentett nevekkel együtt – csak a két nagyszínpadon – több mint 50 kedvenc lép majd fel a július 1-4-ig tartó soproni fesztiválon. Nézzük

Újabb nemzeti konzultációt jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz balatonfüredi kihelyezett frakcióülésén szerdán, mert “egyes aktivistacsoportok számára az erőszakos bűnözők jogai fontosabbak lettek a törvénytisztelő emberek jogainál” – értesült a Magyar Nemzet online felülete, a magyarnemzet.hu. Orbán Viktor / fotó: MTI archívum / Koszticsák Szilárd A kormányfő megtartotta szokásos zártkörű beszédét a Fidesz-KDNP frakció képviselőinek – írta a portál. Orbán Viktor a többi között a kabinet és a frakció előtt álló feladatokról tájékoztatta a képviselőket – közölte a magyarnemzet.hu. Az értékelésen túl azonban ez alkalommal is tartogattak újdonságot a miniszterelnök szavai: a portál információi szerint ismét nemzeti konzultációt indít a kormány. Orbán Viktor véleménye szerint a kabinet az elmúlt tíz évben sok jelentős kérdésben kikérte a magyar emberek véleményét, és “közös döntéseik igazolták a nemzeti egyetértés erejét”. A magyarnemzet.hu úgy tudja, hogy most fő témaként a kormányfő azt a problémát fogalmazta meg, hogy “egyes aktivistacsoportok számára az erőszakos bűnözők jogai fontosabbak lettek a törvénytisztelő emberek jogainál”. Erről a magyar embereket is meg kell kérdezni – hangoztatta. A miniszterelnök tájékoztatása szerint a nemzeti konzultáció keretein belül ez alkalommal több témában is kikérik majd az állampolgárok véleményét.  A kormány tudni szeretné, miként vélekednek a magyarok “az iparággá vált börtönbizniszről”, a feltételes [...]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top