Közeledik egy újabb esztendő vége, eljön hát mindenhol az összegzések ideje. Bizony Sopronban is egy gazdag esztendőn vagyunk túl 2019-ben, hiszen ha az ígért beruházásokat nézzük akkor már elérhető közelségben van az M85-ös gyorsforgalmi Sopron-Csorna szakaszának a befejezése, de szépen halad az új uszoda építése is a mesés Lövérekben. Szinte új köntöst kapott a belváros, amely végre visszaadja Sopron történelmi képének pompáját, de jelentős a templomfelújítási munkák elvégzése is, amelyben talán elég csak a Szent Mihály templomra gondolni, amelynek újjávarázsolása igaz még folyamatban van, de jó ütemben halad. Újultak meg iskolák és óvodák, sok helyen út- és járdafelújítások is zajlottak, épültek kerékpárutak és gépjárműparkolókkal is gazdagodott a város, de a játszótérfelújítások is szép ütemben haladtak. Alakulóban van a múzeumnegyed kialakítása is és több helyi, történelmileg értékes és becses villa is megújul. Megvalósult a Páneurópai Piknik Parkban is egy szép fejlesztés, amely által minden bizonnyal tovább növekszik a terület látogatottsága, amely mindenképpen egy pozitív irány és üdvözlendő. Talán ezek azok a beruházások – a teljesség igénye nélkül – amelyek megvalósultak vagy éppen folyamatban vannak/voltak 2019-ben és amelyek igazán szép eredmények. ( A lakosság részéről sok vitát kiváltó Fertő-tavi gigaprojektre most külön nem érdemes kitérni, mert az egy összetettebb történet, talán dióhéjban elég [...]