Nyolc kategóriában összesen 13 építményt részesítettek Építőipari Nívódíjban és hat részére elismerő Oklevelet adtak ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) évzáró ünnepségén december hatodikán. Nívódíjban részesült Sopron egyik új, intézményi épülete is, mégpedig a Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskola Tagóvodája, amely a Lővérek egyik legszebb környezetében épült fel egy magánadakozásból kapott telken és amit még 2018 novemberében vehettek birtokba a gyermekek. Kép forrása: magyarepitok.hu Az említett soproni tagóvoda építtetője a Győri Egyházmegye volt, amelynek terveit a soproni ARCHI.DOC Építésziroda Kft. csapata készítette és amely mint az az elismerés is bizonyítja a szakma elismerését is kivívta. Az épület generálkivitelezője a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. (FÉSZ Zrt.) volt, akinek alvállalkozói a Czump és Dubek Nyílászáró Kft. (Sopron), a Nemes Bau Plusz Kft. (Sopron) valamint a Kovács Bau Építőipari és Szolgáltató Kft. (Jobaháza) voltak. Az új és modern – közel 560 négyzetméteres, kétszintes, három csoportszobával és egy tornaszobával is rendelkező, 75 lurkó befogadására alkalmas Szent Orsolya-tagóvoda egy olyan lehetőséget kínál a gyermekes családoknak az intézményválasztásban, amely minden igényt kielégít. A hozzávetőleg 400 millió forintból megvalósított beruházás ünnepi átadóján 2018-ban Dr. Veres András megyéspüspök mondott áldást. fotó: cyberpress.hu archívum A projekt kivitelezése során feladat volt, hogy a telken lévő régi épület elbontása után a gyermekek igényeit [...]