Azok a hónapok következnek, melyekben még inkább szükség van a társadalmi szolidaritásra, odafigyelésre, hiszen minden évben egyre többen fagynak meg vagy kerülnek kórházba a kihűlés tüneteivel. Mindezek és a társadalmi szerepvállalás jegyében a Leghűségesebb Városért Egyesület idén egy különleges adományozási formával rukkolt elő Sopronban és sapkákat, sálakat és kesztyűket helyeztek el tagjaik csütörtökön a város utcáinak padjain illetve fáinak törzsén egy kedves üzenet kíséretében, amellyel a hajléktalanoknak és a rászorulóknak igyekeznek segíteni. Kép forrása: Leghűségesebb Városért Egyesület Jakál Adrienn, a Leghűségesebb Városért Egyesület elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy nem szabad azt hinni, hogy a téli hónapokban csak a fővárosban fagynak meg emberek, hiszen a hajléktalanok és a mélyszegénységben élők vidéken sokkal inkább ki vannak téve az időjárás viszontagságainak, mert sokkal kevesebb olyan hely van ezeken a településeken, ahol egy kicsit fel tudnak melegedni az érintettek. Fontos azonban azt is kiemelni, hogy a hideg idő nemcsak a hajléktalanokra jelent különös veszélyt, hanem azokra a rászorulókra is, akiknek a fűtés komoly luxust jelent, hiszen nagyon sokan otthonaikban fagynak meg. A Leghűségesebb Városért Egyesület ezért most ezzel az “akcióval” is szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy figyeljünk embertársainkra, ne legyünk előítéletesek, közönyösek egymás irányába, hanem lehetőségeinkhez mérten próbáljunk adományainkkal segíteni mindazoknak, akiknek akár egy sapka, [...]