Egy erős, jó ellenfél ellen, nehéznek ígérkező találkozón debütál hazai közönség előtt csapatunk új vezetőedzője, a görög Kostas Flevarakis. A tabella 4. helyén álló Atomerőmű SE ellen lépnek pályára fiaink holnap 19 órától Kostas Flevarakis honlapunknak elmondta, a héten a legfontosabb feladat, az általa megfogalmazott elvek, alapszabályok gyakorlati megvalósítására való törekvés volt. A fő cél, […]

Megtalálta irányítóját csapatunk, az új játékmester korábban több szezont is “lehúzott” az NB I-ben, játszott Szolnokon, Kecskeméten és Zalaegerszegen Az új irányító a 29 éves, 188 centis, 82 kilós amerikai James Kinney. A játékos, szlovák bajnokként érkezik csapatunkhoz. Kinney az előző évadban az Inter Bratislava csapatában játszott, ahol meccsenként nem egészen 22 percet a pályán […]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top