A Sopron Holding Zrt. tájékoztatja a Tisztelt  Lakosságot, hogy amennyiben az időjárás engedi 2019. május 29-30-án  (szerda-csütörtök) 22.00 óra után ismét elvégzi a  közterületi vadgesztenyefák és platánfák permetezését, a vadgesztenye levélaknázó mol...
Magyarországon a Fidesz-KDNP nyerte a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választást így a kormánypártok 13 mandátumot szereztek, míg az ellenzék összesen nyolc képviselőt delegálhat majd Brüsszelbe. Az eredmények alapján a Demokratikus Koalíció (DK) szép eredményt ért el hiszen ők négy képviselővel, a Momentum kettővel, az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik pedig egy-egy politikussal vehet részt az Európa Parlament következő időszaki munkájában. Érdekesség talán, hogy például a Mi Hazánk Mozgalomnak, az LMP-nek vagy éppen a számtalan határtalan ígérettel kecsegtető Kétfarkú Kutyapártnak nem sikert megugrani a bejutási küszöböt, így ők mandátum nélkül maradtak. A vasárnap lezajlott  magyarországi voksoláson nagyon szép számban vettek részt az állampolgárok, amit a számok is tükröznek. A szavazásra jogosult állampolgárok 43,37 %-a érezte fontosnak hogy éljen demokratikus jogával, ami által a fent  említett mandátum lista is kialakult. grafika : mti   Sopron Megyei Jogú Város lakossága különösen jól teljesített a  részvétel tekintetében, hiszen itt a nyugati határszélen 24 118 fő ment el szavazni, ami 51,05 %-os részvételt jelent és ami egyben azt is mutatja,  hogy a megyei jogú városok közül a legmagasabb részvételt is itt volt. A leghűségesebb városban – 100%-os feldolgozottságnál – az alábbi táblázat mutatja, hogy melyik pártra mennyien voksoltak: forrás: NVI A NVI Sopronra vetített táblázata valljuk [...]
"Udvari zenész voltam…" tartottak a zene a tánc és a színjáték köré fonódó gálát Esterházy- kastély Marionettszínházában május 24-én. Az eseményen a Marionett Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és tanárai vettek részt - összesen 99 fellépő lépett a p...
Haydn végtelen humora és finom érzéke elevenedik meg elismert művészek tolmácsolásában Fertődön. “A szerző és a közönség között közvetít egy olyan nyelven, amit ő jól ismer, és ahogy a tolmács is szabadon válogathat a különböző szinonimák, mondatformálási eszközök között, …Mert végső soron a zenénk célja ez: valamit közölni, elmondani egy olyan univerzális nyelven, amit bárki […]
Amennyiben az időjárás engedi 2019. május 29-30-án (szerda-csütörtök) 22 óra után a Sopron Holding Zrt. ismét elvégzi a közterületi vadgesztenyefák és platánfák permetezését, a vadgesztenye levélaknázó moly és a csipkézőpoloska kártevők elleni vegys...
A petőházi önkormányzat uniós és hazai forrásból több mint 62 millió forint vissza nem térítendő támogatással fogott úthálózatának kerékpárosbarát fejlesztéséhez.
2019. május 31. – június 3. között a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia szervezi az országos Kenguru Fiú Jamboreet, ahol a gyerekek más-más csapatok játékosaival alkotnak csapatokat és más-más edzőkkel küzdenek egymás ellen.
Takács Alexandra harmadszor nyerte meg a grillázsmajálist alkotásaival, így a győztesek vándorserlege végleg nála maradhat.
Nemzeti Fiú Serdülő Regionális Bajnokok Döntője Részletek >>> Kecskeméti KA/C – Soproni Sportiskola KA/B 57:38 (17:12, 16:10, 12:5, 12:11) 2019.05.25. (szombat), 12.45 – Kecskemét, Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémia SSI KA/B: Kisbéri K....
Rekord magas részvétel mellett zajlott az EP-választás Magyarországon. A szavazásra jogosultak több mint 40 százaléka adta le voksát. A legtöbb képviselőt a FIDESZ-KDNP küldheti az Európai Parlamentbe.

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top