Endrédy Vendel, a fertőendrédi születésű szerzetes és matematika-fizika szakos tanár, zirci apát emlékére harmadik alkalommal rendeztek térségi matematikaversenyt.
Többszöri fenntartóváltás és kétéves előkészítés után révbe ért az Ágfalvi Pszichiátriai Betegek Otthona: januártól az evangélikus egyház működteti. Száznegyvenhat lakó számára hosszú távra vált biztosabbá a jövő.
Kettős évfordulót ünnepelhet Buczkó András legendássá vált Soproni indulója.  A soproni labdarúgás kiváló masszőrje  a szakmai munkáján túl sikeres zeneszerző, dalszövegíró is volt. 25 éve , a dal megírásakor Buczkó András a Soproni Labdarúgó Clubnál dolgozott, amikor a csapat Győrfi László edző vezetésével kivívta az NB I-es indulási jogot, a Diósgyőr legyőzésével. A sikeres osztályozót követő történelmi tett után tízezer lelkes szurkoló, soha el nem felejthető, euforikus hangulatot varázsolt a Leghűségesebb városba. Negyed százada így szólt az induló: 15 éve, Gőbl Gábor, a Matáv FC Sopron akkori ügyvezető igazgatója, zenekarával a Moby Dick együttessel rockosított hangszereléssel dolgozta fel az indulót. Akkor zúzzunk! Forrás: facebook.com/sfac1900 /IkvaHír

Megerősített biztonsági kíséret mellett érkezett Sopronba vasárnap délután Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője aki az általa írt “Halállistán – Az iszlám háborúja a Nyugattal és velem” című könyvének a bemutatója apropóján jött a leghűségesebb városba.  fotó: cyberpress.hu / Leczovics Zsolt A tavalyi választásokon egyébként a második helyet elérő holland politikus a nézetei miatt mondhatni az egész világon életveszélyben van, hiszen az iszlámmal kapcsolatban éles hangon megfogalmazott kritikái miatt gyakorlatilag a fél muszlim világ a fejét követeli, és ha őszinték vagyunk akkor kimondhatjuk, gyakorlatilag sehol sem lehet már biztonságban. Sok radikális szervezet, mint az al-Kaida, a tálibok vagy az Iszlám Állam a halállistájára tűzte Gerrt Wilderst, mert a muszlim törvények szerint Mohamed kritikája halálbüntetést érdemel, ő maga pedig  az iszlám és Mohamed igencsak éles kritikusa. Éppen ezért bármerre is jár, szükséges számára a kiemelt biztonsági védelem, ahogy ez most Sopronban is volt. fotó: cyberpress.hu / Leczovics Zsolt A pótszékekkel teletűzdelt teltházas soproni előadáson Geert Wilderst hatalmas taps fogadta Sopronban, aki üdvözlő szavai után azonnal a lényegre is tért, és pontokba szedve adott elő a közönségnek olyan háttérinformációkat és egyéb gondolatokat amelyek mind a kötetéhez kapcsolódnak. Kiemelte, hogy célja politikusként, hogy biztos legyen abban, hogy mások nem fognak osztozni abban amit ő átél, azonban kötelességének tartja azt, hogy [...]

Geert Wilders holland politikus félelemkampányát fideszes prominensekkel együtt hallgattuk a Hit Gyülekezete győri központjában. Van még kérdés, Ildikó?

Babos Tímea, oldalán az indiai Rohan Bopannával, döntő rövidítésben, meccslabdáról kapott ki vasárnap a Gabriela Dabrowski, Mate Pavic kanadai, horvát duótól az ausztrál nyílt teniszbajnokság vegyes párosának döntőjében. fotó: ausopen.com Az Australian Open zárónapján a Rod Laver Arenában a Roger Federer-Marin Cilic férfi döntő felvezető eseménye a vegyes páros finálé volt. Dabrowski tavaly éppen Bopannával nyerte meg a Roland Garrost, ezzel az első kanadai Grand Slam-bajnok lett, Pavic 2016-ban lett US Open-győztes vegyesben, szombaton pedig az osztrák Oliver Marachhal diadalmaskodott férfi párosban a Melbourne Parkban. A 24 éves Babos pénteken szerezte meg első Grand Slam-trófeáját női párosban a francia Kristina Mladenovic oldalán, a 37 esztendős Bopanna pedig harmadik GS-döntőjében második győzelmére készült. A hőség miatt csukott tető alatt rendezett finálé – amelyet néhány százan figyeltek a lelátókon – Bopanna óránként 202 kilométeres ászával indult. A villámgyors labdamenetek során kiderült, hogy Dabrowski a kvartett “sebezhető” pontja, ugyanis míg a többiek magabiztosan szerváltak, a kanadai 2:1-nél, majd 5:2-nél is elvesztette adogatását, s utóbbi 24 perc elteltével már a szettelőnyt jelentette Babosék számára (6:2). fotó: ausopen.com A folytatásban a magyar játékos szervájánál semmi-40 volt az állás, de sorozatban négy pontnak köszönhetően elmaradt a brék, majd Dabrowski először tudta hozni az adogatását (2:2). Babos következő adogatójátéka már nem sikerült, Pavic [...]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top