A soproni Árpád utcában megvalósítandó parkolóházról már többször írtunk, volt amikor éppen a kapcsolódó lakossági fórum kapcsán, volt amikor a látványterveket bemutatva és volt amikor arról számoltunk be, hogy hol tartanak a területen a kötelező régészeti feltárások. Most ismét új információval gyarapodhattunk a területen egy sajtótájékoztató apropójaként, ahol Dr. Fodor Tamás polgármester eloszlatta azokat a terjedő hamis információkat is miszerint nem is fog megépülni az ígért parkolótorony. Jó hír, hogy nincs parkolópályára állítva a projekt, megépül az ígért beruházás, csak éppen egyéb, előre nem tervezett tényezők miatt csúszik a kivitelezés indítása. Látványterv A parkolóház története még 2015-re nyúlik vissza, amikor is a tervezési munkák vették kezdetét, majd a 2016-os év végére készültek el az építési engedélyezési tervek. Ennek engedélyeztetése közben a hatósági előírásnak megfelelően előírtak egy régészeti feltárást, ami 2017 elejétől 2018 második feléig húzódott el, amely során római kori falmaradványt illetve egy II. világháborús kényszertemető maradványait is feltárták a szakemberek. A régészeti feltárás eredményeit figyelembe véve a GY-M-S. Megyei Kormányhivatal a feltárt falmaradványok illetve falszakaszok megőrzését rendelte el egy határozatban, ami azt is jelentette, hogy ezáltal a parkolóházat át kell terveztetni, hogy a történelmi falszakaszok megmaradjanak és ne sérüljenek az építkezés során. Dr. Fodor Tamás polgármester és Dr. [...]