A Győr-Moson-Sopron és Vas megyében több helyszínen végrehajtott, összehangolt akcióban öt személyt vettek őrizetbe a rendőrök. fotó: police.hu A bevezetett nyomozati cselekmények és az osztrák társszervek közreműködésével végrehajtott művelet eredményeképpen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei egy közös rajtaütés keretében fogták el a terjesztőket, akik Magyarország területére nagy mennyiségben hozták be és értékesítették a kábítószert. A beszerzett információk alapján a kábítószer beszállításakor öt férfit értek tetten a rendőrök 2019. április 22-én a késő esti órákban Harkán, ahol 3500 gramm kábítószergyanús fehér port, valamint a porciózáshoz és értékesítéshez szükséges eszközöket foglaltak le. Ezzel egy időben Kópházán is intézkedtek a rendőrök egy nővel szemben, aki szintén szerepet játszott a kábítószer behozatalának szervezésében. fotó: police.hu A KR NNI felkérésére a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a Szombathelyi Rendőrkapitányság közreműködésével, valamint a KR NNI munkatársaival 2019. április 23-án éjfél körül ellenőriztek egy szombathelyi szórakozóhelyet, valamint kutatást tartottak egy szintén szombathelyi lakásban, ahol lányok futtatásával kapcsolatos feljegyzéseket is lefoglaltak. A KR NNI vagyon-visszaszerzési Hivatal a gyanúsítottaktól több helyszínen közel 121 millió forint értékben vett zár alá lakóingatlant, illetve foglalt le készpénzt, telefonkészülékeket és több nagy értékű luxusautót. A KR NNI munkatársai az elfogott hat személy közül B. Lászlót, [...]
Küzdelmes, fordulatos mérkőzésen, erősen hullámzó teljesítménnyel, de a végjátékban ellenfelünknél pontosabban játszva a ZTE-t is legyőztük és tovább folytattuk jó szereplésünket a középszakaszban Sopron KC – Zalakerámia ZTE KK  70-66   (17-22, 23-13, 15-16, 15-15) Sopron, 1.000 néző. V.: Kapitány, Praksch, Söjtöry. Sopron: WARNER 22/6, LEMAR 20/6, Takács 7/6, Wiggins 8, GORDON 13. Cs.: Supola, […]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top