A turizmus jövőjéről, az ágazatban dolgozók szakmai kihívásairól és a várható elvárásokról tanácskoztak a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karán. A nemzetközi rendezvény egy négy éves kutatási projekt részeként valósult meg. A kon...
Magyarországra, egészen pontosan Sopronpusztára érkezik augusztusban Angela Merkel, hogy részt vegyen a Páneurópai Piknik 30. évfordulójára szervezett megemlékezésen. – számol be a Népszava online kormányzati forrására hivatkozva.  fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu archívum A lap információi szerint a német kancellár hivatala már visszaigazolta, hogy a politikus elfogadta a meghívást, így a látogatás biztosra vehető. Diplomáciai forrásból viszont úgy értesült a sajtóorgánum, hogy bár valóban érkezett Berlinből egy „elvi igen”, azért még nem száz százalék, hogy ebből a nyáron valóban kancellári vizit lesz, a német fél ugyanis „lebegteti egyelőre a kérdést”. Nem ez lenne az első látogatása egyébként a Páneurópai Piknik Emlékparkban Angela Merkelnek, hiszen a  páneurópai piknik 20. évfordulóján 2009-ben már járt itt egy villámlátogatáson az akkor rendezett ünnepségen, ahol az emlékező gondolatok mellett köszönetét is kifejezte a magyaroknak az akkori segítségnyújtásukért. Nem mellesleg az több szempontból is emlékezetes évforduló volt, hiszen akkor akkor került felavatásra az emlékhelyen  a szabadulás emlékműve is, amely  Melocco Miklós alkotása és az Áttörés címet viseli. fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu archívum   Az idei évforduló is minden bizonnyal nagyszabású és tartalmas lesz, hiszen ahogyan arról korábban beszámoltunk már javában tartanak a területen egy látogatóközpont kivitelezési munkálatai illetve egy “határáttörési pillanat” kompozíció életnagyságú tárgyi megelevenítése is javában [...]

Múlt héten csapatunk orvosa, dr. Sztancs György osztályvezető főorvos és dr. Pécsi Örs adjunktus, megoperálta a Debrecenben kettős csuklótörést szenvedett amerikai bedobónkat J. C. Fullert A kosaras bal csuklóján szaknyelven impressio kiemelés spongiosa titánlemezes csavarozásos beavatkozást hajtottak végre, a sajkacsonttöréses jobb csuklón pedig ún. szinkronműtétet titán csavarozással. A varratokat jövő hétfőn szedik ki a kosaras […]

Második alkalommal állítják ki a Ligneum Látogatóközpontban Smídt Róbert fafaragó művész alkotásait, ahol ez alkalommal egy életmű kiállítására kerül sor. Tavaly a “Himnusz” c. nagyméretű táblaképet – mint a fába vésett Magyarország t...

Vasárnap nyitott ki utoljára az általunk eddig ismert fedett uszoda a Lövér körúton. Már meg is kezdődött a bontás, több környező fát kivágtak, a kupoláról pedig elkezdték bontani a burkolatot. És akkor még nem láttuk, mi zajlik az épületen belül… Helyére 10,8 milliárd forintért, azaz

Két nagyon ritka vietnámi szikaszarvassal gyarapodott idén tavasszal a Schönbrunni állatkert. Bár a márciusban született szarvasborjúk még ingatag lábakon állnak, egyre többször lehet megpillantani őket az állatkert hatezer négyzetméteres rinocéroszpar...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top