- Ezt a kitüntetést egy közös munka elismerésének tekintem, amelyben benne volt a rendszerváltást követő első közgyűlés minden tagja - nyilatkozta a Pro Urbe - Sopron díjjal elismert dr. Czike Albert.
Sopron Szolgálatáért Díjban részesült dr. Tatár Ágnes címzetes törvényszéki bíró, a Soproni Járásbíróság korábbi elnöke, aki a kitüntetést az idei hűség napi ünnepségen vette át.
"Öröm számomra a munka" - vallja a soproni vállalkozó, Bognár Csaba, akit a hűség napján Ifj. Flandorffer Ignác-díjjal tüntettek ki. Az elismeréssel járó összeget a fogyatékos gyermekekért létrehozott Tómalom Híd Alapítványnak ajánlotta fel.
Nem tudta megmagyarázni, miért. Az ajtó másfél méter hosszan elrepedt.
Szerencsére sem a szoborban, sem az ablakokban nem esett nagyobb kár.
Már elkezdődött az Aldi új, diszkont töltőállomásának építése a Győri úti áruház parkolójában.
Az Ibolya úti Coop-áruház a napokban bezárt. Lebontják az épületet, újat emelnek helyette, amelyben lakásokat, továbbá egy élelmiszerüzletet is kialakítanak.
A hivatalos állami és egyházi ünnepnapok és egyben munkaszüneti napok Ausztriában 2018-ban.
Hagyományos újévi koncertjén igazi zenei csemegét kínált a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar, akik Wolfgang Amadeus Mozart, Astor Piazzolla és ifj. Johann Strauss műveiből válogatva köszöntötték a 2018-as esztendőt.
Közel százan, kicsik és nagyok vágtunk neki az év első napján egy kellemes családi túrának. Az uszodától indulva felsétáltunk a kalandpark bejáratáig, ahol még csatlakoztak hozzánk páran. Amíg a Károly-kilátónál lévő játszótéren a kicsik szórakoztak, a...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

Környező települések

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top