Több mint a kétszeresére nő a belföldi turizmus forgalma a nemzeti ünneppel egybeeső hosszú hétvégén – derült ki a Szallas.hu friss elemzéséből. Közel 50 ezer forintot kóstál egy átlagfoglalás és jellemzően két éjre szól, a szálláshelyek típusát illetően pedig a wellness a legnépszerűbb. A soproni várfal. – illusztráció – fotó: cyberpress.hu Sokat kellett várni az újabb hosszú hétvégére az év eleji négynapos pihenő óta, nő is az utazási kedv – derült ki a Szallas.hu adataiból. Egy mezei márciusi hétvégéhez képest a duplájánál is nagyobb lesz a forgalom a nemzeti ünnep idején. „Az átlagos foglalási érték közel 50 ezer forint, ami körülbelül ötödével több, mint egyébként ebben az időszakban.” – mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere. Minden ötödik üdülést SZÉP-kártyával tervezik fizetni a vendégek, melyek átlagos értéke 62 ezer forint. Az apartmanok (21,7%), a négy- (20,5%) és a háromcsillagos (18,9%) hotelek fogadják a legtöbb vendéget, a foglalások kétharmada ezek valamelyikébe szól. Jellemzően 2 éjszakára szállnak meg a kikapcsolódni vágyók. Hajdúszoboszló, Eger és Budapest készülhet a tömegre A legnagyobb vendégforgalomra Hajdúszoboszló, Eger és a főváros számíthat, de akik Szeged, Gyula és Hévíz felé veszik az irányt a hosszú hétvégén, szintén tumultussal kalkulálhatnak az utakon. A legnépszerűbb települések toplistájára még Pécs, Siófok, Miskolctapolca és [...]

Jr. NBA Hungary – Portland Trail Blazers (Berzsenyi) – 2. forduló Portland Trail Blazers (Berzsenyi) – Minnesota Timberwolves (Paragvári) 49:60 (18:14, 11:15, 12:16, 8:15) 2019.03.05. (kedd), 14.45 – Sopron, Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceu...
Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt Sopronban, a Póda Endre utcában, 2019. március 5-én 17 óra 15 perckor. Egy 46 éves egyházasfalui férfi közlekedett személygépkocsival a Tómalom utca irányából, a Rákosi utca felé. Haladása során nem...

A pusztító tűzesetek elkerüléséért a hatóságok az ország egész területére tűzgyújtási tilalmat léptettek életbe.

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top