Valljuk be, hogy a szomszédos megyeszékhely Szombathely éppen olyan erős bástya a kormánypárt sakktábláján mint Sopron, hiszen ahogy a köznyelv is említi ezek bizony “erős fideszes városok”, amely megállapításra aztán tetszés szerint vagy jóváhagyólag bólintani lehet vagy pedig kevés sikerrel hadakozni. No de most nem is ennek a megvitatása a téma, hanem egy olyan rendkívüli közgyűlés és annak végkimenetele amely bizony némi repedést okozhatott azon a bizonyos bástyán. Ez pedig az, hogy kedden délelőtt Savária város közgyűlésén ellenzéki összefogással a szombathelyi önkormányzat elutasította a túlóratörvényt, ami által a vasi megyeszékhely önkormányzati tulajdonban lévő intézményei és cégei a gyakorlatban nem alkalmazhatják azt. fotó forrása: nyugat.hu / Nagy Jácint A történet még decemberre nyúlik vissza, amikor is rendkívüli közgyűlést kezdeményezett a túlóratörvénnyel kapcsolatban az Éljen Szombathely-frakció, ami aztán most valósulhatott meg. A kedd délelőtti rendkívüli ülésre a Fidesz-frakció tagjai – akik azt ahogy előre jelezték – nem mentek el, ennek ellenére mégis sikerült elfogadni a megfelelő létszám miatt a napirendet, és így megkezdeni a tárgyalást a kérdésről. A Nyugat.hu beszámolója szerint egyébként az a helyzet állt elő, hogy a polgármester, Puskás Tivadar egyedül ült az ellenzékkel szemben, és ismételgette a hétfői sajtóközleményben kiadottakat, ami gyakorlatilag annyi volt, hogy ez az egész szombathelyi túlóratörvénnyel kapcsolatos közgyűléses történet [...]