Bizony már csak napok kérdése – illetve van olyan iskola, ahol már megkezdődött – és itt az idei VAKÁCIÓ, ami a rengeteg élmény mellett azért rejteget veszélyeket is. Ezekre hívja fel a figyelmet a BRFK egyvideóval, amelyben maga Vakáció Kapitány segít rávilágítani arra, hogy bizony mindig nagyon óvatosnak, körültekintőnek kell lennie gyereknek és felnőttnek egyaránt!   BRFK Információs Portál A BRFK bemutatja Vakáció Kapitányt! – hogy gondtalan legyen a nyaralás 😉👮‍👨‍👩‍👧‍👦
A 71 ember halálát okozó parndorfi ügy keddi tárgyalásán felszólaló védők valamennyien vitatták, hogy védenceik bűnszervezet tagjaként követték el a terhükre rótt bűncselekményeket.
Nem tudni hogyan, és nem tudni, honnan, de egy hód tanyázott nem sokkal ezelőtt a Rák-patak Frankenburg úti szakaszán. Feltételezhető, hogy a kissé kiáradt patak sodorhatta el, de jó tudni, hogy a Soproni-hegységben is vannak hódok, nem csak a Fertő partján. Mindenesetre a hód nem túlzottan tudott kievickélni a partra a betonmederből, reméljük, nem esik semmi bántódása. Fotó: olvasónk
A Sopron TV hétfői sport magazinjában Akadémiánk elnökével, Czukorné Hollós Annával beszélgetett a mögöttünk levő szezonról Major Mihály.
A Build-Communication Kft. 2010 óta Várépítő Pályázat néven működteti az építőipari cégek legrégebbi és az igénylőkhöz a legtöbb forrást eljuttató összefogását.
Hatalmas vihar vonul át az országon. A kidőlt fák és villanypóznák miatt két településen átmenetileg nincs áram.
Sopront és az egész Soproni járást egy szupercella érte el kedd délután. Szupercella akkor alakul ki, amikor egy zivatarfelhő több légköri tényező okán forgó feláramlással rendelkezik. Ez általában igen látványos falfelhővel is társul, melyet olvasóink tapasztaltak is. Közösségi oldalunkon tettünk ki felhívást, melyre számtalan fotó érkezett. Sopron belvárosát kevésbé tépázta meg a zivatarcella, de brutális volt a nagyjából fél órán keresztül folyamatosan dörgő ég hangja. Brennbergbányán jég is esett. Nagycenken az erős kifutószél fákat tépázott meg, az utcák a hirtelen lezúduló csapadék hatására víz alá kerültek. Fertőboz és Hidegség között a 8518-as út, illetve az Eurovelo 13 kerékpárút is szinte járhatatlanná vált a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű csapadéktól és sártól. Fekete Roland fotója a soproni OBI mellől készült: Kalbantner Marianna fotója Sopronkövesdről: Luka Ildikó fotója Pinnyéről: Csontos Krisztina Völcsejen örökítette meg a falfelhőt: Mohos Péter fotója Fertődről készült: Kovács Tamás, Harka: Videó, mely Fertőboz és Hidegség között készült: Bottyán-Száz Henriett fotója Harkáról: Bális István fotója Harkáról: Véghelyi Tamás fotója: Még jópár ömlesztett videó:
Ismét eljött a nyár, amikor is a RedPin őrület uralja majd a péntek estéiteket! Gyertek, játszatok, és ha elől a piros, mindenképp taroljatok. Ha így lesz, nyereményetek máris érkezik egy kör VodkaRedBull Shot formájában(természetes mindenkinek aki játszik)!  Foglalj asztalt most! +36302881012...
Hiába a munkaerőhiány a mezőgazdaságban, vannak még, akik szerelemből csinálják.

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top