2018. június 12-én, kedden 10 óra 10 perckor lesz látható a Duna Televízió Család-barát Magazinjában a fertődi Esterházy-kastély, melyben bemutatásra kerül a térség egyik legvonzóbb látványosságaként a Cziráky Margit Rózsakert.

Pénteken egy új kezdeményezés nyitóeseménye pezsdíti fel a GYIK Rendezvényház környékét: koncertek, közösségi játékok diákoknak, helyi nevekkel. Az AddTovább Nyárindító Fesztivált 2017 őszén kezdte szervezni Godó Zsolt, Csoltói József, Faller Dániel és Kőhalmy Ádám, a GYIK Rendezvényház pedig a kezdeményezés mellé állt. A mozgalom magába foglal sok változatos szórakozási lehetőséget: rendezvényeket, koncerteket, közösségi játékokat, beszélgetéseket és sok más […]
Az országos szúnyoggyérítési program nyolcadik hetében, hétfőtől újabb 60 ezer hektáron, 148 település belterületén irtják a szúnyogokat a katasztrófavédelem irányításával - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.

Mégsem június 15 és 17 között foglalják el a Fő teret a különlegesebbnél különlegesebb büféskocsik, azaz újmagyar divatos néven Food Truckok. A szervezők arról írnak, hogy városátépítési munkálatok miatt el kell halasztani a rendezvény soproni állomásá...
Sopron térségében is permetezik a kifejlett szúnyogokat.
A pszichiátriai és pszichoszomatikus betegek ellátásának javítására 2030-ig szóló tervet dolgozott ki az osztrák főváros.
A Duna Televízió Család-barát Magazinjában június 12-én, kedden 10 óra 10 perckor látható a fertődi Esterházy-kastély.
Farkas Attila után, újabb tapasztalt magyar játékos érkezett a SOpron KC együtteséhez. zerződtetéséről adott hírt klubunk vezetősége. A 2018-19-es évadban a csapatot erősíti az előző két évadban Pécsett kosarazó Supola Zoltán

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top