A Ligneum Látogatóközpontban egy sajtótájékoztató keretében került sor arra a remek bejelentésre, amely a Soproni Egyetem Botanikus Kertjének magújulásáról szólt, és ami az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjának Interreg Szlovákia-Magyarország támogatási programjának keretén belül valósulhat meg. Dr. Czupy Imre dékánhelyettes, Erdőmérnöki Kar / fotó: Leczovics Zsolt A projekt egyébként egy “közös győzelem” így ez a beruházás nem csak a soproni növénykertet érinti, hanem a Kisiblyei Arborétumot is. Fontos tudni, hogy a magyarországi erdészeti felsőoktatás első botanikus kertje Kisiblyén jött létre (mai Kisiblyei Arborétum, Szlovákia), majd az első világháború után, mikor Selmecbányáról költözni kényszerült az akkori akadémia, hozták létre Sopronban is a botanikus kertet (mai hivatalos nevén: Egyetemi Élő Növénygyűjtemény). A közös múlt a mai napig élő kapcsolatot eredményezett, hiszen egyrészt a két település testvérváros, másrészt a soproni egyetem hallgatói rendszeresen látogatják az ősi Alma Matert és vele együtt az arborétumot. A nyertes pályázatban szerepelt, hogy annak ellenére, hogy mindkét kert nagyon gazdag történelmi háttérrel valamint változatos és vonzó növényanyaggal rendelkezik, a turisztikai potenciálját, természeti-kulturális értékeit egyik sem tudja igazán kamatoztatni, így fontos hogy ezek megújuljanak és a természeti kincsek mellett programokat is kínáljanak. A támogatási összeg – amit elnyert a két kertre vonatkozó pályázat – összesen 1.461.000 EURÓ támogatás, amelyből a Soproni [...]