Az osztrák kormány új terveket jelentett be hétfőn, amelyek szerint csökkenti a szociális alapjuttatásokat azon külföldiek – köztük menekültek – számára, akik nem tudnak jól németül, és a nagycsaládosok alapjuttatásait is megnyirbálja. A kormánykoalíció által kidolgozott kezdeményezés szerint a havonta járó összeg továbbra is 863 euró (275 ezer forint) lesz, de körülbelül háromszáz euróval kevesebbet kapnak majd azok, akik nem teljesítenek bizonyos előfeltételeket, mindenekelőtt nem tudnak középfokon németül, vagy haladó szinten nem beszélnek angolul. Ausztria tartományai jelenleg saját hatáskörükben szabályozzák a családokra vonatkozóan járó juttatásokat, van ahol gyerekenként ugyanakkora pótlék jár, máshol pedig a negyedik gyermektől csökken az összeg. A jövőben azonban már a második gyerek után csökkenni fog a juttatás, a harmadik után pedig jelentős mértékben. Hírügynökségek szerint az új szabályozás leginkább a migránscsaládokat sújtja majd, ahol általában több gyermek születik, mint egy átlagos osztrák családban. A gyereküket egyedül nevelő szülők az új szabályok szerint jobban járnak majd. Sebastian Kurz / fotó forrása: thehill.com Sebastian Kurz kancellár szerint az intézkedés célja a munkavállalásra való ösztönzés, másrészt pedig azt akarják elérni, hogy a bevándorlás ne terhelje túl az osztrák jóléti rendszert. Kurz szerint 2012 óta hatvan százalékkal nőttek az úgynevezett „minimális védelem” keretében kifizetett alapjuttatások. A kancellár félelmetesnek nevezte azt, hogy [...]
A pályakezdő fiatalok munkába állását támogató projektet mutatott be a Soproni Szakképzési Centrum. A mintegy 30 milliárd forintos, országos szintű pályázat célja az, hogy az iskolapadból kikerülő, 25 év alatti tanulók könnyebben helyezkedhessenek el.
A soproni belvárost is elérte a korszerűsítési hullám, itt is elkezdték kicserélgetni az eddigi narancssárga fényű izzókat energiatakarékos LED fényforrásokra. Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere már korábban említette, hogy folytatódik a LED-esítés, de azt én sem gondoltam volna, hogy pont a belvárosban. Ha pedig egyik nap nem jártam volna arra sötétedés után, nekem se tűnt volna fel, hogy ezek a lámpatestek már nem azok, amiket eddig megszokhattunk. Külső kinézetre ugyanis az új kandeláberek szinte hajszálpontosan azonosak a régiekkel, a lényegi különbség belül van. Egy új lámpatest. Felismerhető? Régi lámpatest az Evangélikus templom mellett Ezáltal egyébként “más megvilágításba kerülnek” az utcák, már nem narancssárga fényben úsznak a házfalak. Sokan egyébként még mindig kritizálják az új technológiát, de valljuk be, természetesebb a fénye, és persze az sem negatívum, hogy jóval kevesebb energiát fogyasztanak, és kevésbé is szórják mindenfelé a fényt, így szépen lassan eltűnik az a narancssárga felhő a város felett, amit az éjszakai órában tapasztalhat az ember. Színház utca még hagyományos közvilágítással Templom utca LED közvilágítással Új és régi egymás mellett MÉG TÖBB FOTÓ RÉGI ÉS ÚJ LÁMPÁKRÓL GALÉRIÁNKBAN!
{youtube}MIo2pJ4XEy0?t=15m24s{/youtube}
Magyar tanulók német nyelven tesznek tanúbizonyságot retorikai képességeikről a Vitázik a világ ifjúsága nemzetközi vitavetélkedő országos döntőjében, május 30-án Budapesten. A döntőben Balázs Fanni, a Berzsenyi Gimnázium tanulója is bizonyíthat.
Szerdán újra Kihívás Napja, egész nap lehet sportolni városszerte, íme a programlista. Kanadából indult a kezdeményezés még 1982-ben, ahol két szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egész napos versenyen mérik össze, melyik település a sportosabb. 1991-ben Magyarországra is elért ez a hullám, azóta közel 1600 település vett már részt a Kihívás Napján. Sopron is évek óta csatlakozik a […]
A női Euroliga közönségszavazásán utoljára az edzőkre lehetett leadni a voksokat. A szurkolók végül a Sopron Basket spanyol mesterét, Roberto Iniguezt hozták ki elsőnek.
A Líceumi Diákszövetség megalakulásának századik évfordulója alkalmából családi és öregdiák-találkozót is tartottak a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnáziumban.
Sopronbánfalvát elhagyva és a Rák-patakon átkelve az út beér a Soproni-hegység erdejébe, amelynek kezdetén tábla hirdeti, hogy egyben tájvédelmi körzetbe is léptünk. Illetve csak hirdette.
A Magyar utca 21.-be költözik június 4-től a Sopron Holding parkolási ügyfélszolgálata.

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top