Sikeres túrát tartottak a „Botra fel!” programhoz kapcsolódva Sopronban. A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége második alkalommal rendezte meg a hétvégén országos kampányát, melyben a mozgás előnyeire hívták fel a figyelmet.
A szarajevói merényletkor kiöntött az Ikva, a soproniak akkoriban ezzel voltak leginkább elfoglalva. Ilyen érdekességekre is fény derült a Sopron és a Nagy Háború című konferenciából, amelyet a Soproni Levéltár hívott életre a Nemzeti Kulturális Alap segítségével. A neves előadók nem csupán a fronton harcoló katonák küzdelméről, de a hátországban dolgozók gondterhelt mindennapjairól is beszámoltak.
Hugyecz Erik (26) menetel hetedik magyar bajnoki címe felé. A HTS Team motokrosszosa két versenyből kettőt nyert idén a hazai bajnokságban. Kiskunlacházán sem talált legyőzőre.
Finisébe érkezett a Szabad a vers! pályázat, már csak a szavazatokat várják a diákok. A tét nem kicsi, a közönségszavazás nyertese hazaviheti osztályának az 1 millió forintos osztálykirándulást. Akár több alkotásra is voksolhatnak, de ugyanazon versre csak egy szavazatot adhatnak le, május 20-a 24:00 óráig.
Vajon mit nehezebb elviselni? Betegápolóként mások után ágytálat üríteni, felmosni a koszos folyosót, vagy egy nemzetközi nagyvállalat szolgáltató központjában  értelmetlen riportokat készíteni reggeltől estig. Irodában, vállalati és kereskedelmi közpo...
Az utolsó duplafordulós hétvége következett a soproni Extra Ligások számára, ahol sajnálatos módon két vereséggel zárt a csapat. Első napon, szombaton 4 órás utazást követően a Szeged csapatával kellett szembenézni. Tudni kell róluk, hogy egyik játékosuk időközben megsérült, ezért Vitsek Iván helyett Kószó Attila csatlakozott a csapathoz, azonban ő is kiemelkedő teljesítményt nyújt a szezon […]
Európában először Sopron adhat otthont a műfaj világsztárjait felvonultató nemzetközi ütősfesztiválnak, a SopronDrumnak június 11. és 17. között. Jazzcsillagok koncerteznek a Fertőrákosi Barlangszínházban, érkezik a rajongók által “afrikai Sting”-nek hívott Richard Bona is. A megújult 61. Soproni Ünnepi Hetek keretén belül életre hívott SopronDrum művészeti vezetője Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres művész, aki kiemelte, hogy a […]
Nemzeti parkunk szervezésében rendezik meg Sopronban a Magyar Nemzeti Parkok Hetét.
Május 22-én éjfélkor jár le a személyi jövedelemadó bevallás határideje, amely a nyugdíjbiztosítási szerződéssel rendelkezőknek egyben 20 százalékos adójóváírást is jelent, amennyiben időben, adótartozás-mentesen és helyesen kitöltve nyújtják be a bevallásukat - figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Háromévnyi munkával teljesen megújult a műemlékvédelem által életveszélyessé nyilvánított Szent Lőrinc-templom belseje.

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top