Nagy taps köszöntötte szerda este a Sopron Basket szurkolói ankétjára érkező Török Zoltán ügyvezetőt és Fegyverneky Zsófia csapatkapitányt a Novomatic Arénában, akik egy remek hangulatú eseményen foglalták össze azt a fantasztikus idei szezont, amelyben igazán elkényeztették a soproni és bátran mondathatjuk a magyar kosárlabda szerelmeseit. fotó: Leczovics Zsolt fotó: Leczovics Zsolt   A közönségtalálkozó elején a csapat vezetőedzője Roberto Íniguez videóüzenetét láthatták egy óriáskivetítőn a szurkolók, hiszen a mester már hazájában Spanyolországban tartózkodik és piheni ki ezt a hosszú szezont, majd Török Zoltán ügyvezető osztott meg pár kulisszatitkot a lelkes résztvevőkkel. Elmondta, hogy még számukra is hihetetlen az, hogy az Európa Ligában milyen hatalmas sikert értek el azzal, hogy egyrészt a Final fourba kerültek, amit megkoronázhattak azzal hogy hazai pályán a döntőt játszhatták, de mindezek mellett kitért arra is, hogy a párhuzamosan zajló Magyar Bajnokságban illetve a Magyar Kupában is helyt állt a csapat, hiszen előbbiben tizenkettedik alkalommal bajnoki címet, míg utóbbiban második helyezéssel gyarapíthatták a csapat sikereinek tárházát. A csapat büdzséjére kitérve elmondta, hogy bár a hazai mezőnyben talán valóban magasnak számító összegből gazdálkodhattak az idén, de mindezek mellett még így sincs a csapat a költségvetéseket tekintve az első tucatban sem, mindezek ellenére úgy gondolja bizonyították azt, hogy a soproni [...]
Épp ezért javaslom, hogy Sopronban senki ne üljön autóba olyankor, amikor Ausztriában ünnepnap van. Jézus Mennybemenetele ünnepén tele a város, bevásárlóturizmus, ügyintézés van a terítéken a mai napon. De aki autóban ül, az készüljön fel arra, hogy egy Ágfalva-Győri út táv nagyjából egy órába fog telni (Facebookon olvastam…). Mindenesetre a Waze térkép árulkodó …
A költséghatékony működés érdekében közel kétszázötvenmillió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból komplex energetikai beruházást valósított meg a Soproni Gyógyközpont.
Lépcső van, együttműködés nincs - röviden így foglalta össze kisgyermekes sétáik szomorú tapasztalatait két soproni anyuka. Babakocsival komoly erőpróba minden ügyintézés vagy vásárlás, s ami mellett már nem tudnak szó nélkül elmenni, az a közömbösség.
2018.05.05. U11 8. forduló, Győr Nádor Tigrisek – Hunyadis Darazsak 59-30 (20-6, 8-9, (5-6) 8-4, 18-5) Hunyadis Darazsak: Lichtl Liána 11, Pongrácz Petra 6, Fekete Loretta 5, Meszlényi Szonja 3, Gavenda Hanna 3, Füzi Sára 1, Ács Regina 1, Koczor Cintia -, Hiegl Gisela -, Kackstetter Léna -, Nagy Alina – Mivel ellenfelünk nem tudott […]
Májusban gyönyörű az erdő, a tavak környéke. Sopron belvárosától alig öt kilométeres körben természeti csodák várják a túrázót. Túraútvonalai pedig irigylésre méltóan hosszúak: kiteszik a 227 kilométert. Aki azonban bátor és kitartó elgyalogolhat egész...
Május 10-13. között Győr ad otthont a Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság Országos Döntőjének. Fiataljaink a Vasas Akadémia, a Kosárlabda Akadémia Pécs és a Zsíros Akadémia Kőbánya társaságában kezdi meg szereplését. A nyitó találkozó mindjárt a mieinké lesz csütörtökön 9 órától a Vasas ellen. Az elutazás előtt Veres Judit edzőnket kértük meg egy kis esélylatolgatásra: “Nagyon […]
Időközi önkormányzati választás lesz 2018. július 15-én Sopron belvárosi kerületében, ahol azért van szükség erre, mert az április országgyűlés választásokon a szavazatok alapján Barcza Attila mandátumot nyert, így a helyi önkormányzati testületben hivatalosan is lemondott a helyi testületben betöltött pozícióról, így az általa képviselt belvárosi körzet képviseletéről is. ( Erre egyébként jogszabály is van!) Sopron Megyei Jogú Város közgyűlése ennek értelmében időközi választást írt ki erre a körzetre, amelyre az indulók közül elsőként egy független jelölt Rétfalvi Csaba jelentkezett be, akit egyébként több helyi párt is támogat. A képviselőjelölt szerdán jelentette be hivatalosan, hogy igyekszik mandátumot szerezni a helyi önkormányzatba, ahol a belvárosaik képviseletét szeretné ellátni. A Fő téren tartott bejelentésen portálunk is jelen volt, ahol az 52 éves soproni vállalkozó összefoglalta terveit. Rétfalvi Csaba független jelöltként indul a soproni időközi önkormányzati választásokon / fotó: cyberpress.hu A választásokra készülő Rétfalvi Csaba elmondta, hogy független jelöltként kíván indulni, a július közepére kiírt időközi önkormányzati választáson. Hozzátette, hogy amióta sejthető volt, hogy Barcza Attila lesz a Fidesz jelöltje az országgyűlési választáson, azóta számolni kellett azzal, hogy nem tölti ki az önkormányzati mandátumát. Az ellenzéki pártok ügyetlenkedéseit látva viszont már egyértelmű lett számára, hogy a belváros lakói most kapnak egy új esélyt arra, [...]
A hétvégi U16 B Döntő előtt Meszlényi Róbert edzőt kérdeztük, milyen szívvel, gondolatokkal indulnak neki a hétvégének. Meszlényi Róbert: „Mindannyiunknak csalódás volt, hogy nem kerültünk be az A Döntőbe, éppen ezért nagyon szeretném, ha a hétvégén jó...
A költséghatékony működés érdekében – a Széchenyi 2020 program keretében, 248.55 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatásból – komplex energetikai beruházást valósított meg a Soproni Gyógyközpont. Az intézmény Győri úti székhely...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top