Május közepétől változnak egyes postai díjak, több postai szolgáltatás ára kis mértékben emelkedik, egyes esetekben viszont csökkenni fog a díj – közölte a Magyar Posta szerdán az MTI-vel. 2018. május 16-tól drágább lesz a normáltól eltérő súlyú, azaz a 100 grammot elérő, vagy azt meghaladó súlyú közönséges és elsőbbségi levelek feladása. Az árváltozás érinti az ajánlott és a tértivevényes leveleket is, az ajánlott levél feladása 320 forintba kerül majd, a tértivevény többletszolgáltatás pedig 220 forint lesz. A belföldi csomagszolgáltatások díjaiban is lesznek változások. Így például az egyetemes szolgálatás alapján biztosított MPL Postacsomag ára a leggyakoribb 2 kilogramm alatti súlykategóriában 20 forinttal lesz több, az MPL Üzleti Csomagért pedig – szintén 2 kilogrammig – 50 forinttal kell majd többet fizetni. A csomagautomatáknál nem változik az ár, csomagmérettől és súlytól függetlenül egységesen 889 forint marad. Az uniós országokba küldött, 10 kilogramm alatti EUROPA+ küldemények díja kis mértékben emelkedik, de pár ország esetén (például Románia és Franciaország) 20-35 százalékkal csökken. Változás az is, hogy az összes szomszédos uniós ország a legolcsóbb zónába kerül. A lakossági körben leginkább használt nem könyvelt (közönséges) 30 és 50 grammos levél ára nem változik, ahogy az elsőbbségi 30 és 50 grammos leveleké sem, és továbbra is változatlan áron [...]
A Magyarországi Taoista Tai Chi Társaság tagjai ebben az évben ismét a szabadban gyakorolták a tai chit egészségük megőrzése és javítása mellett azzal a céllal, hogy minél többen megismerkedhessenek ezzel az ősi kínai mozgásformával.
Az osztrák koalíciós kormány döntött az Ausztriában dolgozó külföldieknek nyújtott családi pótlék árszínvonalhoz kötéséről. Az Európai Unió tiltakozása ellenére a juttatásokat a jövőben annak az országnak az árszínvonalához igazítják, amelyben az Auszt...
A családok éve alkalmából rendezték meg a gyermeknevelők szakmai napját a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán. A telt házas rendezvény állásbörzével zárult.
Szerdán döntött arról az osztrák kormány, hogy annak az országnak az árszínvonalához igazítják a családi pótlékot, ahol a gyermek él.
Ha valaki tavaly drágábban adta el lakását, mint amennyiért néhány éve vásárolta, akkor előfordulhat, hogy a bevallási tervezetet ki kell egészítenie. Annak is jelölnie kell ezt a jövedelmet, aki maga készíti el bevallását. Több mint 2 milliószor léptek már be az ügyfelek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal internetes e-SZJA felületére, hogy megnézzék tervezetüket. A NAV kimutatását érdemes átnézni, hogy ne maradjon ki semmi az szja-bevallásból.
Aki szeretne egy csodaszép bölcsőt a babájának, jelentkezzen! A Vándorbölcsőt soproni és Sopron környéki családoknak készítették a Soproni Szakképzési Centrum Handler Nándor Szakképző Iskolájának tanulói. A bölcsőt 2018. május 17-én, a Baba-mama héten fogják kisorsolni a jelentkező családok között. – helyszín: Lewinszky Anna Gyakorló Óvoda, Sopron, Zsilip utca 1. – időpont: 10.30 Azok jelentkezését várják, […]
A nyárias meleget időnként záporok, zivatarok válthatják a következő napokban. Szép napsütéssel indul a szerda, délutánra akár 26 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. Estefelé viszont számíthatunk zápor-zivatar érkezésére is, erre az OMSZ is kiadott figyelmeztetést megyénkre. Az éjszaka nagyjából 15 fok körül alakul, a csütörtök pedig hasonló időjárást hozhat. 27 fokos maximum, de zivatarral “megspékelve”. […]
Orgonavirágzás címmel tartanak hangversenysorozatot Sopron templomaiban, amelyekre a belépés díjtalan, azonban az adományokat szívesen fogadják a szervezők, amely összeget Szekendy Tamás egykori csembalójának felújítására fordítják majd. fotó: cyberpr...
A SoE Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kara a Pannon Fa- és Bútoripari Akkreditált Innovációs Klaszter támogatásával a Kar Szakmai Hetének keretén belül május 10-én rendezi Állásbörzéjét.

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top