Múlt heti hazai veresége után a Sopron Basket idegenben 78-72-re legyőzte a török Fenerbahcét szerdán a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének második mérkőzésén, így egyenlített a párharcban. Sopron, 2018. február 28. / Aerial Powers (k), a török Fenerbahce játékosa, mellette a soproni Aleksandra Cvendakic, balról Ángela Salvadores a nõi kosárlabda Euroliga negyeddöntõjének elsõ mérkõzésén, a Sopron Basket – Fenerbahce mérkõzésen a soproni Novomatic Arénában 2018. február 28-án. A magyar csapat 60-55-re kikapott. / MTI Fotó: Krizsán Csaba A Sopron egy hete 60-55-re kikapott a Fenerbahcától a Novomatic Arénában, így az isztambuliak 12/3-ra javították euroligás mérlegüket a magyar csapat ellen. A szépítésre, illetve a párharc soproni befejezésére nem sok esély maradt az egyik fél második sikeréig tartó csatában, ezt vetítette előre az is, hogy a Fener 19-5-tel kezdte a meccset. Roberto Iniguez vezetőedző együttese azonban nem adta fel, és a második negyed derekára – főként a szerb Jelena Milovanovicnak köszönhetően – utolérte riválisát (27-27). A játékrész hajrájában vezettek is a magyarok (34-36), a nagyszünetben pedig 36-36 volt az állás. A térfélcsere után percekig vezetett a kiválóan védekező Sopron, Milovanovic 18, az amerikai Yvonne Turner 13 pontnál járt, a Fener pedig jó ideig hasztalanul küzdött az egyenlítésért. Az 58-60-ról induló zárószakaszban a [...]