Nagy napra ébredtünk, hiszen a leghűségesebb város életében mi is lehetne nagyobb mérföldkő, mint egy olyan alapkő letétele ami a 2×2 sávos gyorsforgalmi út egyik legszebb pillanata. Igaz, ahogy azt mondani szokták az ilyen ünnepségek protokolláris pillanata csak egy dolog, de azért valljuk be, ez már valóban jelzés értékű a tekintetben, hogy hamarosan(?) bekapcsolódhat Sopron is Magyarország közlekedésének aktív vérkeringésébe, hiszen csak megépül ez a várva-várt út. Ha pedig ilyen nagy eseményről kezdőmomentumáról van szó, semmiképpen nem hagynánk ki, hogy ne menjünk el és ne tájékoztassuk olvasóinkat erről a történelmi pillanatról, így hát természetesen részt vettünk rajt. Az ünnepi eseményre helyileg Sopron belterülete előtt, a 84-es főút 127-es kilométerszelvényének szomszédságában került sor, amelyen Firtl Mátyás országgyűlési képviselő, Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere, Barcza Attila, Sopron városfejlesztési tanácsnoka valamint Hámori György, Kapuvár polgármestere és Mayer András, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese emelte beszédével az ünnepi esemény fényét. A köszöntőkben elhangzott hogy milyen nagy jelentőséggel bír ez megvalósuló beruházás, amelynek finanszírozását Magyarország Kormánya saját költségvetésből finanszírozza és amely hozzávetőleg egy 170 milliárd forintba kerül. Ez a most induló építkezés konkrétan az M85-ös autóút Csorna II. – Sopron-Kelet – Fertőrákos csomópont közötti szakasz megvalósítását jelenti, amely egy 57,45 kilométeres 2×2 sávos autóutat jelent, amelyen [...]