Csütörtökön folytatódik az önkormányzati köztisztviselők sztrájkja, amely ezúttal öt napon keresztül tart majd – jelentette be a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. fotó: cyberpress.hu Boros Péterné azt mondta, ötödik alkalommal szerveznek sztrájkot a több mint 18 ezer önkormányzati köztisztviselő érdekében, akiknek tíz éve nem emelkedett a keresetük, a kormány pedig nem ül velük tárgyalóasztalhoz. Hozzátette: azt kérik, hogy aki támogatni szeretné a sztrájkolókat, az a sztrájk idején viselje ruháján a szolidaritás kék színét vagy kék színű mosolygó figurát kitűzőként, vagy a közösségi oldalakon ossza meg a kék sztrájkplakátokat és készítsen kék smiley-s arcképeket az összetartozás jeléül. Bővebb információkért kattolj a képre! Közölte, azok csatlakozását várják, akik szeretnék kifejezni kormányalkalmazottként, állampolgárként az állammal mint munkáltatóval szembeni elégedetlenségüket. Azok is csatlakozhatnak, akiknek ugyan növelték a keresetét, de nem tudnak megélni a fizetésből, akik nem látják biztosítottnak a jövőjüket az állam szolgálatában, és akik szeretnék jelezni, hogy az állam rossz munkáltató – tette hozzá. Mint mondta, akciójuk lényege nem “a kormányzati propaganda ágazati foglalkoztatotti átlagkereseti adatainak cáfolata”, hanem annak felmutatása: az államnak dolgozók hogyan érzik, megbecsülik-e őket. A kék akcióval be lehet vallani, ha úgy érzik, hogy az állam nem becsüli meg a munkájukat – jegyezte meg. Boros Péterné kérdésre válaszolva elmondta: [...]