Igen szép és példa nélküli pályafutás fűződik prof. dr. Faragó Sándorhoz, aki az év végén, közel tizenhat év után átadja rektori tisztségét utódjának, prof. dr. Náhlik Andrásnak.
December 28-án éjjel halálos kimenetelű közlekedési baleset történt az A3-as autópálya bevezető szakaszán, a vulkapordányi elkerülőn. Két kisteherautó ütközött, majd a balesetet szenvedett járművekbe egy harmadik is belecsapódott – írja az Őrvidékhír. Eddig ismeretlen okból frontálisan ütközött két kisteherautó Vulkapordány (Wulkaprodersdorf) mellett az A3-as autópálya bevezető szakaszán. Egy érkező személygépkocsi későn vette észre a balesetet szenvedett járműveket, és beléjük rohant. A helyszínre a vulkapordányi, cinfalvi és kismartoni tűzoltók érkeztek. A Tartományi Biztonsági Központ információi szerint a balesetet az egyik gépjármű 48 éves magyar sofőrje nem élte túl. Utasa súlyosan sérült, de ki tudott szállni a szerencsétlenül járt gépjárműből, őt a kismartoni kórházba szállították. A másik gépjármű sofőrje szintén súlyosan sérült, őt a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk az autóroncsból, mellkasi sérüléssel a mentők a badeni kórházba szállították. A baleset harmadik résztvevő gépjárművében senki sem sérült. Többször történt már baleset az A3-as autópálya bevezető szakaszán, az elmúlt években négyen vesztették itt életüket, és tizenöten sérültek. Az eddigi legsúlyosabb baleset 1998-ban történt, amikor ketten haltak meg. Kiemelt kép: Landessicherheitszentrale Burgenland

December 29-én, pénteken este hat óra előtt történt anyagi káros közlekedési baleset Sopronban, az Ady Endre út és a Besenyő utca kereszteződésében. Egy kisbusz és egy személyautó karambolozott, a helyszínen forgalomkorlátozás nélkül tartott a helyszín...

Ki ne járt volna álmában egy idegen városban ? Az ódon utcák, a ködbe vesző templomtornyok és a harangok kondulása andalító sétára csalogat. Ott haladsz az évszázados főutcán, amely kilométereken át kanyarog a magaslatok közt lefelé vezető kincses völgybe. A kőkeretes ablakokból polgárasszonyok mosolyognak, cvikkeres urak iszogatják söreiket a bűbájos teraszokon, és amott diákok haladnak […]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top