Elérhetővé tették a Volánbusz helyközi autóbuszainak valós idejű közlekedési adatait a Google térképen – közölte a közlekedési társaság az MTI-vel. Felidézik, hogy a Volánbusz helyközi ...
Elérhetővé tették a Volánbusz helyközi autóbuszainak valós idejű közlekedési adatait a Google-térképen. Országos szinten napi több mint 42 ezer járat adatai jelennek meg a google térkép felületein, köztük a Győr-Moson-Sopronban közlekedő buszok is....
Az új előírások azonban csak azokra az italféleségekre vonatkoznak, melyeken a gyártó ezt fel is tünteti a csomagoláson, palackokon. Ezek a visszaváltásos italok 2024. első féléve során fokozatosan fognak megjelenni az üzletek polcain. A cél az, hogy m...
Újabb sebességellenőrzési pontot telepítenek térségünkben, egyre népszerűbb a soproni járásból indult kezdeményezés a rendőrség eszközei között. Hegykőn volt az első, azóta sok forgalmas és balesetveszélyes ...
Az új esztendő elején lendületesen belevágunk az újévi fogadalmak megvalósításába, aztán szépen lassan elmúlik a kezdeti lelkesedés, sőt akár még kudarc is lehet a vége. Elérhetjük azonban, hogy az életmódváltás ne csak egy múló szeszély legyen....
A Most vagy soha! című kalandfilmet Petőfiről, a márciusi Ifjakról, és arról a napról, amely örökre megváltoztatta a magyar történelmet 2024. március 14-től láthatjuk a mozikban. A látványos produkció számos jelenetét Sopronban forgatták....

Nem mindennap látni olyan hajmeresztő esetet, mint amit egy soproni vonatkozású Facebook-csoportban osztottak meg január 4-én délután. A feltöltő, Dukai Máté videóján egy kerékpáros teker ...
Nem mindennap látni olyan hajmeresztő esetet, mint amit egy soproni vonatkozású Facebook-csoportban osztottak meg január 4-én délután. A feltöltő, Dukai Máté videóján egy kerékpáros teker ...
A Kulturális és Innovációs Minisztérium Családbarát Munkahely Díjának 2023. évi jutalmazottjai között hat bv. intézet vált jogosulttá egy éven át a Családbarát munkahely cím használatára. A megtisztelő címet a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön is elnyert...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top