VOLT Fesztivál 2011

VOLT Fesztivál 2011

2011 Június 29. –  Július 2.

 

A leggyakrabban feltett kérdés a VOLT Fesztivállal kapcsolatban talán az esemény nevére vonatkozik. „Miért éppen VOLT?” Valamikor a ’90-es évek elején nagyjából húsz számot élt meg a VOLT névre hallgató popkulturális magazin, amely a rendszerváltás utáni években igazán új színfoltot hozott a hazai lappiacra.

A magazin méretét tekintve akkora volt, hogy egy lakótelepi WC-ben képtelenség volt átlapozni, tartalmilag, szerkesztésileg, küllemileg pedig máig emlékezetes a szerencsés olvasók számára.

A lap két főszerkesztője akkortájt kultikus pesti figurának számított, és ma is meghatározó arcok. Hegyi Hill Zoltán, az egykori Sexepil magyarul beszélő frontembere, a VOLT-al párhuzamosan a Reform kultúr rovatának egyik fő eleme volt. Ligeti Nagy Tamás, ugyancsak a Reform kötelékéből volt ismerhető. Akkoriban leginkább „CULT” néven jegyezte cikkeit, amely elég beszédes és szimpatikus gesztus…
Az ő nevéhez fűződik többek között a Rockstúdió című tv-műsor, amelyet akkoriban Geszti Péter vezetett, illetve ő volt pár évig a Blikk első embere is. Tamás ma többek között a Wan2 Magazin főszerkesztője. Bár jó pár évig mindketten csak lélekben vettek részt a VOLT Fesztiválon, amióta egyszer kipróbálták, beleszerettek. Mindkettejüknek sokat köszönhet a VOLT Fesztivál!

Fülöp Zoli és Lobenwein Norbi 19 évesek voltak, amikor Ligetiéktől „kölcsönkérték” a VOLT nevet azzal a szándékkal, hogy fesztivált szervezzenek a helyi Sportcentrumban. Az első VOLT-nak a Csarnok legkisebb terme adott otthont. Április 4-ét írtunk. 1993-ban még bájos geget jelentett „(F)elszabadulásnak” hívni egy épp’ április 4-re eső bulit, utalva ezzel arra, hogy 4 évvel korábban még állami ünnepnek számított e szép tavaszi vasárnap.
A vicces elnevezés egyébként Müller Péter Sziámi fejéből pattant ki. A jegyár ’93-ban 220 Ft volt, a fellépők száma 5, a közönségé 800. A fellépő ötösből a meghirdetettől eltérően hiányzott az Európa Kiadó, az őket menedzselő kft. a buli napján egy kétsoros faxban tudatta: „a koncert betegség miatt elmarad”.

Az esemény professzionalitását jelzi, hogy a plakátok tervezésekor a grafikus két apró hibát is ejtett: lefelejtette a Perfect Name zenekar felét (így cak „Perfect”-ként szerepeltek a poszteren) és a VOLT Fesztivál teljes nevét…

1993 után a VOLT Fesztivál fejlődése – mai szemmel nézve – évről-évre, lépésről-lépsre történt.
A fellépők száma egyre nőtt, velük együtt pedig évről-évre kétszeresére, háromszorosára nőtt az érdeklődők létszáma is.
Előbb a VOLT a kisteremből átköltözött a Sportcsarnok nagytermébe, majd a folyosót, a bejárat környékét, a környező utcákat és tereket is programsátrak lepték el. Később az egyre nagyobb területek is szűkösnek bizonyultak, és az intézmény kapujára sokadszorra is kikerült a „teltház” tábla.

Ebben az időben – 2001ig – a VOLT Fesztivál nagyjából a tavaszi szünet tájékán nyitotta meg a fesztiválszezont. Húsvét vasárnap gyakorta egybeesett a VOLT-al. Sopronban március-április táján még nemigen nyitottak ki a város kempingjei, sokszor az időjárás sem kedvezett a sátrazáshoz. Ennek ellenére az akkoriban már több ezres fesztiválozó turistahadak – miután megtöltötték a város kollégiumait, panzióit, de még a legjobb szállodákat is – a belváros parkjaiban tértek nyugovóra a hajnali koncertek után.

2002-ben a VOLT szervezői (akik akkor már évek óta a Sziget Szervezőiroda munkatársai voltak) megállapodást kötöttek a Szigettel, amely értelmében a VOLT az elsőszámú hazai fesztiválszervező cég portfoliójába került.

Ugyanebben az évben a VOLT a tavaszi időszakról nyárra költözött, és azóta a meseszép soproni Lővérekben várja vendégeit.

A VOLT Fesztivál „új időszámítása” ez idáig igazolni látszik a szervezők szándékát. Amellett, hogy a közönség visszajelzései alapján a VOLT jó hangulatúnak, tartalmasnak és színvonalasnak mondható, a fesztivál mára országosan elismert esemény lett.
2003-ban a Magyar Turizmus Rt. „Kiemelt kulturális esemény” címet adományozott a VOLT-nak, 2004. decemberében pedig a két főszervező vehetett át „Sopronért” érdemrendet Walter Dezsőtől, a város polgármesterétől.

A szervezők szándéka 1993 óta nem sokat változott. Céljuk, hogy a VOLT műfajoktól függetlenül csupa olyan programnak adjon otthont, amelyet ők maguk színvonalasnak, izgalmasnak, érdekesnek tartanak.
Így lehetséges az, hogy rockkoncertek, elektronikus zenei sztárok, világzenei előadók, jazz koncertek, filmek és beszélgetések akár egy időben zajlanak, egymástól nem messze. Az eklektikus programkínálat nyitott gondolkodású fiatalokat vonzott. Talán ennek köszönhető, hogy sokak szerint a VOLT közönsége páratlanul „jó fejnek”, szeretni valónak mondható…

forrás: www.sopron.co.hu


Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

Környező települések

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top