Lócs település a Pós- patak mellett fekszik, Büktől 6 km.-re. Ezen a területen az ősidők óta élnek emberek. A Nagyhatalom nevű magaslaton kerültek elő késő bronzkori sír és cseréptöredékek, ez a lelőhely egy vezető ember temetkezési helyét sejti.

A Lócs név vadászattal kapcsolatos Szláv eredetű (lovci) jelentése fogók, vadászok. A honfoglalás előtti időkben valószínű, hogy itt szláv település állt, lakói vadászó, halászó szolganépek voltak.

A honfoglalás után, pedig török nyelvű segédnépek csatlakoztak a magyarokhoz és szállták meg a vidéket. Első írásos említése 1239.-ből származik ekkor Louch alakban, említik a települést. A 15. században a falu Alsó- és Felsőlócsból állt, ez a két falurész a 18. századig létezett.

Az evangélikus hitet a 16. században vette fel a lakosság. 1605.-ben a Bocskai- felkelés során feldúlták a császári zsoldosok a települést. 1910.-ben a Sopron vármegye Csepregi járásához tartozott 508 lakossal, 40 évvel később csatolták Vas megyéhez.

Nevezetesség

  • Római katolikus templom.

Földrajzi hely
Eisenstadt a Lajta hegység déli lejtőjénél fekszik, a Wulka patak felé eső teraszokkal, tengerszint feletti magassága 182 m (Meteorológiai Állomás 230 m). A város korábban kelet-nyugati irányban terjeszkedett, a nyugati Felsőhegytől a keleti kaszárnyáig.

Csak később kezdett el terjeszkedni délre a Wulka patak irányába, majd az elmúlt pár évtizedben északra is a Lajta hegység lejtőire, egyre inkább kiszorítva a szőlőket.

A Lajta hegység majd 400 m magas, lombos erdővel borított, rajta szőlő, sárgabarack, őszi barack és mandula terem. Ameddig a szem ellát szőlővel vannak beültetve a hegy lejtői.

Nagyság
A város területe 4289 hektár (Eisenstadt Felsőhegy, Alsóhegy 1851 hektár, Kleinhöflein 1019 hektár, St. Georgen 1419 hektár) a Lajta hegységtől délre, a Wulka patakig terjed. A házak száma 3039. Ebből 1809 található Eisenstadtban, 181 a Felsőhegyen, 33 az Alsóhegyen, 464 Kleinhöfleinban és 552 St. Georgenban.

Lakosság (2005.10.19.)

  • A lakosság száma: 14183 fő
  • Állandó lakhely: 11742 fő (2001 népszámlálás)
  • A lakosság megoszlása a beszélt nyelvek szerint %-ban (1991 népszámlálás)
    • német: 91,6 %
    • horvát: 0,2 %
    • horvát/német: 2,9%
    • magyar: 0,4 %
    • magyar/német: 2,6 %
    • más: 2,3 %

Városrészek
A Felsőhegyen található a Hegyi templom az egyedülálló Kálváriával és a Haydn-mauzóleummal.

Az Alsóhegyen található a régi zsidó negyed és a régi zsidó temető.

Eisenstadttól nyugatra található a bortermelő Kleinhöflein, amely a középkorban az eisenstadti uradalom része volt, a 17. században került az az Esterházy család tulajdonába, 1970-től Eisenstadt része.

Több a 17-18. századból származó ház udvara a rusztikális kapubejáróval kellemes hangulatot teremt az Eisenstadttól keletre fekvő St. Georgen borozóiban. A „Marcus Attilius” felirat a kút előtti,az i.u. 1. századból származó úgynevezett Attila kövön a római kultúrára utal a környéken.

A város színe, címere és pecsétje

A város színei fehér és piros.

Eisenstadt címere vörös pajzs, amelynek alsó részén egy ezüstszínü fekete fugás torony áll, a torony tetején 3 jól látható kiszögeléssel. A tornyon egy négyszögletes fekete rácsos ablak látható, alatta fekete, félköríves, félig leengedett rácsos kapu. A kiszögelésen fekete sas áll FIII felirattal a mellén, amely III. Ferdinándra utal. A pajzs tetején ezüstszínű kőműveskorona nyugszik öt jól látható kiszögeléssel.

A város pecsétje kerek, egyszínű, rajta a város címere és a következő felirat: „Freistadt Eisenstadt, Burgenland” (Szabad város Eisenstadt, Burgenland)

A város címere kizárólag az önkormányzat hivatalos ügyeivel kapcsolatban használható fel. A Városi Szenátus engedélyével természetes és jogi személyek is használhatják a város címerét, amennyiben az a város érdekeivel azonos.

Kümmerling kő (Kleinhöflein)
Az erdő felé vezető úton jobbra áll ez a kő. A falu kocsmáiban még ma is mesélnek az idősebbek róla. Az elbeszélés szerint a kő meghajol a legszorgalmasabb gazda előtt, aki reggel legelőször elmegy mellette. Így próbálták évszázadokon át a fiatal gazdákat a korai felésre buzdítani.

Az Esterházy család kriptája (Eisenstadt)
1682. március 31-én halt meg Esterházy Orsolya, I. Pál herceg felesége. Az akkori divatnak megfelelően állva temették el. A titokzatos és a máig megmagyarázhatatlan a dologban az, hogy a holtteste mumifikálódott és nem porladt el. Miután emiatt az elmúlt évszázadokban a kripta többé-kevésbé zarándokhely lett, ezért a 20. század elején a holttestet koprsóba helyezték és a kriptát bezárták.

„Élesztőputtony” fa (Kleinhöflein)

A kleinhöfleini erdőben (a Pröstlweg felé), az erdei utat követve kb. 20 percnyi gyaloglás után érjük el a fát. A legenda szerint egy csempész fagyott meg itt a fánál álmában. A férfi élesztőt csempészett egy nagy puttonyban Alsó-Ausztriából az akkori Nyugat-Magyarországra. Ez a történet annyira elijesztette a csempészeket, hogy soha többé nem használták ezt az ösvényt.

Szűcs bánya (Kürschnergrube)(Eisenstadt)
Az Esterházy-kastélytól indulva a kastély parkján át északra, a János barlang mellett, mindig a kijelölt túristaúton kb 1,5 órás gyaloglás után érjük el a Szűcs bányát, amely egy régi kőbánya
mély barlanggal. A barlang szükség idején az eisenstadti lakosokat szolgálta. A bánya a nevét finom homokjáról kapta, amit a szűcsök szívesen használtak fel munkájuk során.

Antal kápolna (Eisenstadt)
Az Antal szurdok a Lajta hegység egy szűk völgye, a Gloriett-től nyugatra. Itt imádkoztak a lányok Szent Antalhoz, hogy jó férjük legyen. A kápolnát 1700 körül emelték, 1900-ban újgótikus fülkét építettek a tetejére.

Az elásott kincs (Eisenstadt)
A Fő után vagy a Pfarrgassén (ebben nem egyeznek meg teljesen az elbeszélők) a törökkorban elrejtett kincs található. Évente egyszer a telihold bizonyos éjszakáján a templomtorony árnyéka mutatja az elásott kincs helyét.

Ördög szikla (Teufelskirnstein) (St. Georgen)
A régi időkben élt egyszer egy ördög a tölgyerdőben. Az ördög összeveszett a pokolban a főördöggel, aki elkergette onnan. Így került az ördög ide.

Nappal kihajtotta az állatait a legelőre, az éjszakát pedig egy nagy szikla alatt töltötte, amelyet ma is ördög sziklának hívnak. Este felmászott a szikla tetejére, ahonnan hangos kiáltozással és ostorcsapkodással hívta vissza legelésző állatait. Minden este nagy lármát csapott, ami nagy örömmel töltötte el.

A környék lakói kevésbé örültek a lármának, felállt a hátukon a szőr, ha hallották.
Az állatok rémülten rohangáltak össze-vissza, a tehenek pedig nem akartak tejet adni. A gazdák a pokolba kívánták az ördögöt. Egy szép napon idegen öreg ember érkezett fogságból. Egy csendes helyet keresett magának, ahol remeteként letelepedhetett. A polgármester felajánlotta neki, hogy maradjon a faluban, de volt egy kívánsága, segítsen elűzni az ördögöt, ezt állítólag csak egy jámbor idegen tudja megtenni.

Az öreg megígérte, hogy segít. Másnap ki ment a sziklához és elkezdett szállást építeni magának. Nem tartott sokáig, míg az ördög odament hozzá és megkérdezte, hogy mit épít. Az öreg azt felelte neki, hogy a falu építtet házat az ördögnek. Az ördög örömében átugrotta az erdőt és megint olyan hatalmas zajt csapott, hogy a falusiak egész éjjel nem tudtak aludni.

A rákövetkező napokban segített az öregnek a házépítésben. Közben a faluban nagy titokban felszentelték a harangot és az épülő házhoz vitték. Este először kongatták meg a harangot a háznál, az ördög úgy megijedt a harangzúgástól, hogy elszaladt és azóta sem látták többet. Ettől kezdve megvolt a nyugodalma a falu lakóinak. Ma a sziklán kívül semmi sem emlékeztet arra, hogy itt járt.

A település 1993-ban vált ki Csepregből, addig annak külterületi része, korábban majorja volt. Határában római kori emlékeket találtak.

1558 körül már majorságot alakított itt ki Nádasdy Tamás. Nádasdy Ferenc lefejezése után a Draskovics-család vette meg. 1731-ben osztozkodás után gr. Zinzendorf Joachimné kapta, akinek lánya 1775-ben adta el Jankovich Antal grófnak.

Egy 1784-es összeírás már említette. 1813-ban csak a majorsági juhász és az erdőőr családja lakott itt. Egy későbbi jelentés a veszélyes majorok között regisztrálja, mert a közelében gyilkoltak az útonállók. Ennek ellenére nem javasolták lebontását. 1850-ben két épületben 31-en éltek.

A 18. század második felében a Markovich-család birtoka volt, tőlük vette meg a Bauer-család, akik mintagazdaságot hoztak létre az 1860-as évektől. A major a gazdaság központja volt, így kapott önálló vasúti megállóhelyet. Bauer Ottó a mintagazdaság mellett a cselédek gyermekeinek iskolát is nyitott.

A község főútja mellett álló kétszintes Bauer-kastély, amelyet Bauer Ferenc építtetett 1883-ban, a sok átalakítás miatt mára teljesen jellegtelen épületté lett. Egyedül az egyszerű bejárat feletti ívelt díszítés és kis korlát a homlokzaton mutatja régi funkcióját.

A vele szemben álló kis parkban 1868-ban Bauer Ferenc által építtetett, egykori kas-télykápolna átalakításával nyert, 1996-ban bővített Szűz Mária titulusú római katolikus templom áll.

A kis méretű épület historizáló stílusú tornya a homlokzat felett áll. A hajónál kisebb szentélye a sokszög oldalaival záródik. Neogót faoltára felett Szűz Mária képe látható.

Újkér első említése a 1237-ben „QUER” néven, történik. 1406-ban „VYKER” néven szerepelt. A 15. században a Kanizsaiak, 1536-ban a Nádasdyak, 1677-től a Széchenyiek a földesurak. A 15-16. században megyeházat és megyegyűléseket tartottak Újkéren a Nádasdyak. 1570-90 között gyakran tartózkodnak itt.

A sopronkeresztúri alattvalóknak egy része is Újkéren lakott. 1635-1641-ig Bácsmegyei János záloga a falu. 1694-ben mankóbüki Horváth Zsigmond kúriája van itt, 50 hold földdel. A jobbágyság telki állományból él. Helyzete a 17. században kielégítő. A század második felében a török háborúk miatt katonafaluvá vált község robotmentességet ás több kiváltságot kapott. 1639-ben és 1677-ben 30 hold szántó, 4 kaszás rét tartozik egy-egy telekhez. A talaj rosszul termő 1766-ban kétnyomásos, 1800-as évek elején háromnyomásos. Közös legelő elkülönülése eredményeként 26 jobbágytelek 28 zsellér, 10 házatlan zsellér után 312 hold erdőt adott a földesúr, legelőnek, erdőnek.

Az 1800-as évek elején kiirtották, felosztották szántónak, helyette 50 hold erdőt telepítettek. Az erdőirtásnak általában nagy szerepe van itt, a 18. századi nagyerdői erdőirtásokból a major (1793-1810) 700 kisholdra növelte a szántót.

Családjai közül Varga és Takács nevűekkel már 1518-ban találkozunk. Az 1848-49-es szabadságharc résztvevőiként Lipovíts János, Molnár József, Bősze József, Lipovits István, Kovács Ferenc szerepelnek írásos emlékeinkben.

A 48-as események kapcsán a telkes jobbágyok megkapták a földet, és utódaik képezték a község 1900-as években módosodó parasztjait. A 20. század elején a Széchenyiek újkéri birtokrészét is a Solymosyak vették meg (2088 kát.holdat). A kis földterülettel rendelkező lakosok megélhetése nehéz egyéb jövedelemforrás híján. Egy kis vagyonszerzés reményében többen kimentek Amerikába a 20. század elején. Temploma a XVI. század második felében az evangélikusok kezébe került.

1659-ben a szoporiak nem hajlandók az újkéri evangélikus paplak és iskola tatarozási költségeihez hozzájárulni. 1661.-ben, gróf Nádasdy Ferenc elvetette a templomot az evangélikusoktól, és visszaadta a katolikusoknak. 1696-ban Rácz István volt a tanító. 1950-ben hozzácsatolták Felszoport, Alszoport, és Makkoshetyét. Lakói a római katolikus vallást gyakorolják.

A falu írásos emlékekben a XIII. században fordul elő első alkalommal. Első ismert földesura Pot nádor, a helység elnevezése: Váras-Balog. 1242-ben a tatárok elpusztították. III. András korában a falu királyi birtok, neve: Csütörtökhely.

A XV. században oklevelek már német nevén Pfinkstmarktnak említik, amiből kialakult a magyar Pünkösdvásár elnevezés. 1683-ban, Bécs sikertelen ostroma után a törökök, -a többi környékbeli településhez hasonlóan – kifosztották és felgyújtották. Az elpusztult falu helyén a magyaróvári uradalomhoz tartozó major jött létre. A XIX. században Heidhof (Szénaföld, Mezőudvar) néven Habsburg főhercegi birtok volt.

Lakói uradalmi cselédek és idénymunkások voltak. A híres uradalmi jószágigazgató – Jesse Vilmos – emlékére 1880 után a neve Jessemajor lett. 1938-ban az állam megvásárolta a Jessemajor környéki földeket, s helybeli és alföldi cselédeknek adtak házat, földet. A község amelyet nem hivatalosan Pünkösdvásárnak hívtak gyorsan fejlődött 1938-43 között.

Ebben az időben közel ezer lakosa volt, iskola, posta, kultúrház épült, szövetkezetek működtek. 1948 január 1-től Jessemajor, Albertkázmér, Újszajda – Várbalog néven önálló községgé alakult. A “vasfüggöny” leeresztése jelentősen visszavetette a község fejlődését. 1970-1990-ig Jánossomorjához tartozott mint társközség. Várbalog község 1991-ben nyerte vissza önállóságát.

A Szombathelytől északra elhelyezkedő település első okleveles említése 1284-ből származik. Neve alapján kezdetben királynéi birtok lehetett. Kisasszonyfalva és Nagyasszonyfalva nevű része 1937-ben egyesült.

Templomának titulusa Nagyboldogasszony. Határában avar kori temetőt tártak fel, melynek leletei a Kultúrházban rendezett állandó kiállításon tekinthetők meg. A XX. század két nagy háborúja a község lakosságától is áldozatokat követelt.

Az I. világháborúban 126-an vettek részt, közülük 28-an haltak hősi halált. A trianoni diktátumot követően a revíziós törekvések 1938-41. között részleges sikerrel jártak, azonban az ország belesodródott a II. világháborúba is.

Ez utóbbi a helység lakosai közül 21 főnyi áldozatot követelt. Jellemző a század történelmének mostohaságára, hogy róluk csak közel fél évszázad múlva, a rendszerváltozást követően lehetett hivatalosan is megemlékezni. A község az 1990-ig létezett tanácsrendszerben a söptei közös tanácshoz tartozott.

A Szent Vid-hegy az őskor óta lakott, miként az itt feltárt erődített telep maradványai is igazolják. Fejlett fémfeldolgozó és fémműves technikára utaló, i. e. XIII-IX. századból való bronz és arany tárgyak tömege került elő báró Miske Kálmán 1896-1930 között végzett feltárásai során.

A feltárások gazdagították a kelták betelepedéséről (i. e. IV-III. sz.) szerzett addigi ismereteket, és számos római kori érme, ékszer és agyagedény is előkerült, sőt egy avar kori temető nyomait is felfedezték.

Tudható, hogy a Szent Vid az Árpád-korban is erődített hely volt, bár a vár első írásos említése csak a XIII. századból való Castrum Viti néven. A faluval együtt a Németújváriak birtokolták.

A későbbiek során elfoglalta Frigyes császár, akitől Mátyás király vette vissza. Jurisich Miklós 1532-ben még a Szent Vid kapitánya címet viselte, de a vár ekkor már valószínűleg romokban volt. A hajdani sarokbástyára építtette Hilarian szerzetes az első remetelakot, ami a jelenlegi kápolna elődje volt.

A velemi Stirling-villában működött a második világháború végén a Szálasi-kormány, s itt tartották 1944 decemberében az utolsó nyilas országgyűlést. E helyütt őrizték 1944. december 29. és 1945. március 19. között a Szent Koronát.

A Stirling-villa ma továbbképzések, konferenciák helyszíne, a mellette lévő alkotóházban pedig számos – már-már elfeledett – népi mesterség fortélyait lehet elsajátítani avatott mesteremberektől. A hagyományőrzés szerves része a falunak, ahol a jórészt kőből emelet épületek között megmaradtak a jellegzetes egysejtű, faszerkezetes pajták, és a Pákó patak mellett húzodó pincesor népi stílusú présházai is

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Hírek

Sopron hírei

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top