Földrajzi hely
Eisenstadt a Lajta hegység déli lejtőjénél fekszik, a Wulka patak felé eső teraszokkal, tengerszint feletti magassága 182 m (Meteorológiai Állomás 230 m). A város korábban kelet-nyugati irányban terjeszkedett, a nyugati Felsőhegytől a keleti kaszárnyáig.
Csak később kezdett el terjeszkedni délre a Wulka patak irányába, majd az elmúlt pár évtizedben északra is a Lajta hegység lejtőire, egyre inkább kiszorítva a szőlőket.
A Lajta hegység majd 400 m magas, lombos erdővel borított, rajta szőlő, sárgabarack, őszi barack és mandula terem. Ameddig a szem ellát szőlővel vannak beültetve a hegy lejtői.
Nagyság
A város területe 4289 hektár (Eisenstadt Felsőhegy, Alsóhegy 1851 hektár, Kleinhöflein 1019 hektár, St. Georgen 1419 hektár) a Lajta hegységtől délre, a Wulka patakig terjed. A házak száma 3039. Ebből 1809 található Eisenstadtban, 181 a Felsőhegyen, 33 az Alsóhegyen, 464 Kleinhöfleinban és 552 St. Georgenban.
Lakosság (2005.10.19.)
Városrészek
A Felsőhegyen található a Hegyi templom az egyedülálló Kálváriával és a Haydn-mauzóleummal.
Az Alsóhegyen található a régi zsidó negyed és a régi zsidó temető.
Eisenstadttól nyugatra található a bortermelő Kleinhöflein, amely a középkorban az eisenstadti uradalom része volt, a 17. században került az az Esterházy család tulajdonába, 1970-től Eisenstadt része.
Több a 17-18. századból származó ház udvara a rusztikális kapubejáróval kellemes hangulatot teremt az Eisenstadttól keletre fekvő St. Georgen borozóiban. A „Marcus Attilius” felirat a kút előtti,az i.u. 1. századból származó úgynevezett Attila kövön a római kultúrára utal a környéken.
A város színe, címere és pecsétje
A város színei fehér és piros.
Eisenstadt címere vörös pajzs, amelynek alsó részén egy ezüstszínü fekete fugás torony áll, a torony tetején 3 jól látható kiszögeléssel. A tornyon egy négyszögletes fekete rácsos ablak látható, alatta fekete, félköríves, félig leengedett rácsos kapu. A kiszögelésen fekete sas áll FIII felirattal a mellén, amely III. Ferdinándra utal. A pajzs tetején ezüstszínű kőműveskorona nyugszik öt jól látható kiszögeléssel.
A város pecsétje kerek, egyszínű, rajta a város címere és a következő felirat: „Freistadt Eisenstadt, Burgenland” (Szabad város Eisenstadt, Burgenland)
A város címere kizárólag az önkormányzat hivatalos ügyeivel kapcsolatban használható fel. A Városi Szenátus engedélyével természetes és jogi személyek is használhatják a város címerét, amennyiben az a város érdekeivel azonos.
Kümmerling kő (Kleinhöflein)
Az erdő felé vezető úton jobbra áll ez a kő. A falu kocsmáiban még ma is mesélnek az idősebbek róla. Az elbeszélés szerint a kő meghajol a legszorgalmasabb gazda előtt, aki reggel legelőször elmegy mellette. Így próbálták évszázadokon át a fiatal gazdákat a korai felésre buzdítani.
Az Esterházy család kriptája (Eisenstadt)
1682. március 31-én halt meg Esterházy Orsolya, I. Pál herceg felesége. Az akkori divatnak megfelelően állva temették el. A titokzatos és a máig megmagyarázhatatlan a dologban az, hogy a holtteste mumifikálódott és nem porladt el. Miután emiatt az elmúlt évszázadokban a kripta többé-kevésbé zarándokhely lett, ezért a 20. század elején a holttestet koprsóba helyezték és a kriptát bezárták.
„Élesztőputtony” fa (Kleinhöflein)
A kleinhöfleini erdőben (a Pröstlweg felé), az erdei utat követve kb. 20 percnyi gyaloglás után érjük el a fát. A legenda szerint egy csempész fagyott meg itt a fánál álmában. A férfi élesztőt csempészett egy nagy puttonyban Alsó-Ausztriából az akkori Nyugat-Magyarországra. Ez a történet annyira elijesztette a csempészeket, hogy soha többé nem használták ezt az ösvényt.
Szűcs bánya (Kürschnergrube)(Eisenstadt)
Az Esterházy-kastélytól indulva a kastély parkján át északra, a János barlang mellett, mindig a kijelölt túristaúton kb 1,5 órás gyaloglás után érjük el a Szűcs bányát, amely egy régi kőbánya
mély barlanggal. A barlang szükség idején az eisenstadti lakosokat szolgálta. A bánya a nevét finom homokjáról kapta, amit a szűcsök szívesen használtak fel munkájuk során.
Antal kápolna (Eisenstadt)
Az Antal szurdok a Lajta hegység egy szűk völgye, a Gloriett-től nyugatra. Itt imádkoztak a lányok Szent Antalhoz, hogy jó férjük legyen. A kápolnát 1700 körül emelték, 1900-ban újgótikus fülkét építettek a tetejére.
Az elásott kincs (Eisenstadt)
A Fő után vagy a Pfarrgassén (ebben nem egyeznek meg teljesen az elbeszélők) a törökkorban elrejtett kincs található. Évente egyszer a telihold bizonyos éjszakáján a templomtorony árnyéka mutatja az elásott kincs helyét.
Ördög szikla (Teufelskirnstein) (St. Georgen)
A régi időkben élt egyszer egy ördög a tölgyerdőben. Az ördög összeveszett a pokolban a főördöggel, aki elkergette onnan. Így került az ördög ide.
Nappal kihajtotta az állatait a legelőre, az éjszakát pedig egy nagy szikla alatt töltötte, amelyet ma is ördög sziklának hívnak. Este felmászott a szikla tetejére, ahonnan hangos kiáltozással és ostorcsapkodással hívta vissza legelésző állatait. Minden este nagy lármát csapott, ami nagy örömmel töltötte el.
A környék lakói kevésbé örültek a lármának, felállt a hátukon a szőr, ha hallották.
Az állatok rémülten rohangáltak össze-vissza, a tehenek pedig nem akartak tejet adni. A gazdák a pokolba kívánták az ördögöt. Egy szép napon idegen öreg ember érkezett fogságból. Egy csendes helyet keresett magának, ahol remeteként letelepedhetett. A polgármester felajánlotta neki, hogy maradjon a faluban, de volt egy kívánsága, segítsen elűzni az ördögöt, ezt állítólag csak egy jámbor idegen tudja megtenni.
Az öreg megígérte, hogy segít. Másnap ki ment a sziklához és elkezdett szállást építeni magának. Nem tartott sokáig, míg az ördög odament hozzá és megkérdezte, hogy mit épít. Az öreg azt felelte neki, hogy a falu építtet házat az ördögnek. Az ördög örömében átugrotta az erdőt és megint olyan hatalmas zajt csapott, hogy a falusiak egész éjjel nem tudtak aludni.
A rákövetkező napokban segített az öregnek a házépítésben. Közben a faluban nagy titokban felszentelték a harangot és az épülő házhoz vitték. Este először kongatták meg a harangot a háznál, az ördög úgy megijedt a harangzúgástól, hogy elszaladt és azóta sem látták többet. Ettől kezdve megvolt a nyugodalma a falu lakóinak. Ma a sziklán kívül semmi sem emlékeztet arra, hogy itt járt.
A település 1993-ban vált ki Csepregből, addig annak külterületi része, korábban majorja volt. Határában római kori emlékeket találtak.
1558 körül már majorságot alakított itt ki Nádasdy Tamás. Nádasdy Ferenc lefejezése után a Draskovics-család vette meg. 1731-ben osztozkodás után gr. Zinzendorf Joachimné kapta, akinek lánya 1775-ben adta el Jankovich Antal grófnak.
Egy 1784-es összeírás már említette. 1813-ban csak a majorsági juhász és az erdőőr családja lakott itt. Egy későbbi jelentés a veszélyes majorok között regisztrálja, mert a közelében gyilkoltak az útonállók. Ennek ellenére nem javasolták lebontását. 1850-ben két épületben 31-en éltek.
A 18. század második felében a Markovich-család birtoka volt, tőlük vette meg a Bauer-család, akik mintagazdaságot hoztak létre az 1860-as évektől. A major a gazdaság központja volt, így kapott önálló vasúti megállóhelyet. Bauer Ottó a mintagazdaság mellett a cselédek gyermekeinek iskolát is nyitott.
A község főútja mellett álló kétszintes Bauer-kastély, amelyet Bauer Ferenc építtetett 1883-ban, a sok átalakítás miatt mára teljesen jellegtelen épületté lett. Egyedül az egyszerű bejárat feletti ívelt díszítés és kis korlát a homlokzaton mutatja régi funkcióját.
A vele szemben álló kis parkban 1868-ban Bauer Ferenc által építtetett, egykori kas-télykápolna átalakításával nyert, 1996-ban bővített Szűz Mária titulusú római katolikus templom áll.
A kis méretű épület historizáló stílusú tornya a homlokzat felett áll. A hajónál kisebb szentélye a sokszög oldalaival záródik. Neogót faoltára felett Szűz Mária képe látható.
Újkér első említése a 1237-ben „QUER” néven, történik. 1406-ban „VYKER” néven szerepelt. A 15. században a Kanizsaiak, 1536-ban a Nádasdyak, 1677-től a Széchenyiek a földesurak. A 15-16. században megyeházat és megyegyűléseket tartottak Újkéren a Nádasdyak. 1570-90 között gyakran tartózkodnak itt.
A sopronkeresztúri alattvalóknak egy része is Újkéren lakott. 1635-1641-ig Bácsmegyei János záloga a falu. 1694-ben mankóbüki Horváth Zsigmond kúriája van itt, 50 hold földdel. A jobbágyság telki állományból él. Helyzete a 17. században kielégítő. A század második felében a török háborúk miatt katonafaluvá vált község robotmentességet ás több kiváltságot kapott. 1639-ben és 1677-ben 30 hold szántó, 4 kaszás rét tartozik egy-egy telekhez. A talaj rosszul termő 1766-ban kétnyomásos, 1800-as évek elején háromnyomásos. Közös legelő elkülönülése eredményeként 26 jobbágytelek 28 zsellér, 10 házatlan zsellér után 312 hold erdőt adott a földesúr, legelőnek, erdőnek.
Az 1800-as évek elején kiirtották, felosztották szántónak, helyette 50 hold erdőt telepítettek. Az erdőirtásnak általában nagy szerepe van itt, a 18. századi nagyerdői erdőirtásokból a major (1793-1810) 700 kisholdra növelte a szántót.
Családjai közül Varga és Takács nevűekkel már 1518-ban találkozunk. Az 1848-49-es szabadságharc résztvevőiként Lipovíts János, Molnár József, Bősze József, Lipovits István, Kovács Ferenc szerepelnek írásos emlékeinkben.
A 48-as események kapcsán a telkes jobbágyok megkapták a földet, és utódaik képezték a község 1900-as években módosodó parasztjait. A 20. század elején a Széchenyiek újkéri birtokrészét is a Solymosyak vették meg (2088 kát.holdat). A kis földterülettel rendelkező lakosok megélhetése nehéz egyéb jövedelemforrás híján. Egy kis vagyonszerzés reményében többen kimentek Amerikába a 20. század elején. Temploma a XVI. század második felében az evangélikusok kezébe került.
1659-ben a szoporiak nem hajlandók az újkéri evangélikus paplak és iskola tatarozási költségeihez hozzájárulni. 1661.-ben, gróf Nádasdy Ferenc elvetette a templomot az evangélikusoktól, és visszaadta a katolikusoknak. 1696-ban Rácz István volt a tanító. 1950-ben hozzácsatolták Felszoport, Alszoport, és Makkoshetyét. Lakói a római katolikus vallást gyakorolják.
A falu írásos emlékekben a XIII. században fordul elő első alkalommal. Első ismert földesura Pot nádor, a helység elnevezése: Váras-Balog. 1242-ben a tatárok elpusztították. III. András korában a falu királyi birtok, neve: Csütörtökhely.
A XV. században oklevelek már német nevén Pfinkstmarktnak említik, amiből kialakult a magyar Pünkösdvásár elnevezés. 1683-ban, Bécs sikertelen ostroma után a törökök, -a többi környékbeli településhez hasonlóan – kifosztották és felgyújtották. Az elpusztult falu helyén a magyaróvári uradalomhoz tartozó major jött létre. A XIX. században Heidhof (Szénaföld, Mezőudvar) néven Habsburg főhercegi birtok volt.
Lakói uradalmi cselédek és idénymunkások voltak. A híres uradalmi jószágigazgató – Jesse Vilmos – emlékére 1880 után a neve Jessemajor lett. 1938-ban az állam megvásárolta a Jessemajor környéki földeket, s helybeli és alföldi cselédeknek adtak házat, földet. A község amelyet nem hivatalosan Pünkösdvásárnak hívtak gyorsan fejlődött 1938-43 között.
Ebben az időben közel ezer lakosa volt, iskola, posta, kultúrház épült, szövetkezetek működtek. 1948 január 1-től Jessemajor, Albertkázmér, Újszajda – Várbalog néven önálló községgé alakult. A “vasfüggöny” leeresztése jelentősen visszavetette a község fejlődését. 1970-1990-ig Jánossomorjához tartozott mint társközség. Várbalog község 1991-ben nyerte vissza önállóságát.
A Szombathelytől északra elhelyezkedő település első okleveles említése 1284-ből származik. Neve alapján kezdetben királynéi birtok lehetett. Kisasszonyfalva és Nagyasszonyfalva nevű része 1937-ben egyesült.
Templomának titulusa Nagyboldogasszony. Határában avar kori temetőt tártak fel, melynek leletei a Kultúrházban rendezett állandó kiállításon tekinthetők meg. A XX. század két nagy háborúja a község lakosságától is áldozatokat követelt.
Az I. világháborúban 126-an vettek részt, közülük 28-an haltak hősi halált. A trianoni diktátumot követően a revíziós törekvések 1938-41. között részleges sikerrel jártak, azonban az ország belesodródott a II. világháborúba is.
Ez utóbbi a helység lakosai közül 21 főnyi áldozatot követelt. Jellemző a század történelmének mostohaságára, hogy róluk csak közel fél évszázad múlva, a rendszerváltozást követően lehetett hivatalosan is megemlékezni. A község az 1990-ig létezett tanácsrendszerben a söptei közös tanácshoz tartozott.
A Szent Vid-hegy az őskor óta lakott, miként az itt feltárt erődített telep maradványai is igazolják. Fejlett fémfeldolgozó és fémműves technikára utaló, i. e. XIII-IX. századból való bronz és arany tárgyak tömege került elő báró Miske Kálmán 1896-1930 között végzett feltárásai során.
A feltárások gazdagították a kelták betelepedéséről (i. e. IV-III. sz.) szerzett addigi ismereteket, és számos római kori érme, ékszer és agyagedény is előkerült, sőt egy avar kori temető nyomait is felfedezték.
Tudható, hogy a Szent Vid az Árpád-korban is erődített hely volt, bár a vár első írásos említése csak a XIII. századból való Castrum Viti néven. A faluval együtt a Németújváriak birtokolták.
A későbbiek során elfoglalta Frigyes császár, akitől Mátyás király vette vissza. Jurisich Miklós 1532-ben még a Szent Vid kapitánya címet viselte, de a vár ekkor már valószínűleg romokban volt. A hajdani sarokbástyára építtette Hilarian szerzetes az első remetelakot, ami a jelenlegi kápolna elődje volt.
A velemi Stirling-villában működött a második világháború végén a Szálasi-kormány, s itt tartották 1944 decemberében az utolsó nyilas országgyűlést. E helyütt őrizték 1944. december 29. és 1945. március 19. között a Szent Koronát.
A Stirling-villa ma továbbképzések, konferenciák helyszíne, a mellette lévő alkotóházban pedig számos – már-már elfeledett – népi mesterség fortélyait lehet elsajátítani avatott mesteremberektől. A hagyományőrzés szerves része a falunak, ahol a jórészt kőből emelet épületek között megmaradtak a jellegzetes egysejtű, faszerkezetes pajták, és a Pákó patak mellett húzodó pincesor népi stílusú présházai is
Balf, az ország legnyugatibb csücskében található, ahol a szubalpin klíma és a Balfi klíma találkozik a Fertő tó nádas, mocsaras, védett élővilágával.
Fekvése
Soprontól délkeletre, 7 km távolságra fekvő település . Közel található a Fertő-tóhoz.
Nevének eredete
Egy 1199-ben írt oklevél Farkasd néven említi , 1278-ban azonban már Wolf néven szerepel az írásokban. A német névből keletkezett torzítással a ma is használatos elnevezés.
Középkori templomának védőszentje, amint például Mozart és Goethe oltalmazó keresztneve is: Szent Wolfgang. Regensburg bencés püspöke, Szent István hitvesének, Gizella királynénak a nevelője 971 táján megfordult Magyarországon is, ám a szent szerzetes kultusza csak később, az 1400-as években terjedt el – Felső-Ausztriából, a Wolfgangsee környékéről – Sopron és vidéke német ajkú lakóinak körében is.
Balf, különös módon, már 1199-ben Farkasdként, 1278-ban Wolff alakban jelentkezik írásban. A falu egy részét 1325-től Sopron birtokolja, 1342 után az egész települést bekebelezi a királyi város.
A dombtetőn álló, fallal kerített templomot 1336-ban említi először okirat, akkor még Miasszonyunk titulussal, Szent Farkast eszerint csak később választották a jobbágyközség plébániájának patrónusául.
A templom legfeltűnőbb, messziről látható része a nyugati oldalához épült tornya. Alul négyszögletes, csaknem az egész homlokzattal egyenlő szélességű, a magas toronyalja dongaboltozatú. A négyzetes keresztmetszet az első párkányszint fölött szabályos nyolcszögűvé változik.
Az emeleten tágas gótikus ablakok nyílnak, s kő gúlasisak koronázza meg e hazánkban nagyon ritka konstrukciót. A XV. században épült templom másik különlegessége, hogy a hajójához csatlakozó szentély a nyolcszög két oldalával zárul, mégpedig sarokkal kelet felé.
A hossztengelybe illesztett külső támpillér még külön ki is hangsúlyozza ezt a Magyarországon csak pár helyen előforduló alaprajzi megoldást. A gótikus szentélyt egyszerű keresztboltozat fedi, amelynek bordái kerek zárókőben találkoznak, a hajót már a XVII–XVIII. századi átépítés stílusjegyei jellemzik.
Berendezése és kegytárgyai a XIX. századból valók, kivéve egy 1692-ben Augsburgban készült kupát.
A régi, lőréses erődfal jórészt ma is áll. A kapu, félköríves szemöldökkövének bevésett évszáma szerint, 1653-ban készült, a templom ekkor az evangélikusoké volt. 1686-ban a Bécs ellen vonuló török had megrongálta az épületet, amelyet még az 1713. évi egyház-látogatási jegyzőkönyv is rossz karban lévőnek ír le.
A temetőkertben szép régi kő síremlékek láthatók. A szentély déli, gótikus ablaka alatti kriptában a Wosinski família tagjai – köztük László örökös római gróf – nyugosznak.
Balf története a római korig nyúlik viszsza, a helyén álló ókori telepnek már bizonyosan virágzó bor- és fürdőkultúrája volt.
A Höller-erdő közelében fakadó gyógyvíz jótékonyan hat a mozgásszervi betegségekre, a palackozott balfi ásványvíz pedig az egyik legjobb az országban. A soproni borvidékhez tartozó szőlők – kivált az újabb telepítésűek – kiváló borokat teremnek. Szomorú nevezetessége még a községnek, hogy 1944 telén itt esett az oktalan terror áldozatául Szerb Antal, a nagyszerű író és irodalomtudós. Emlékműve a régi temető kapujának közelében található.
Kr. u. 180-ból származó emlékek bizonyítják, hogy a balfi gyógyvizet már a rómaiak is használták. Balf történelme szinte a kezdetektől összefonódik Sopron város történelmével, Sopron polgárai a középkortól használták fürdésre az itteni gyógyvizeket.
1342-ben a falut meg is vásárolta a város. 1560-tól új fürdőépületeket emeltettek és számos nemesi és főnemesi család is felkereste a fürdőt.
Egy 1631-ból származó kézirat szélesebb körben is népszerűsíti a gyógyhelyet, és mind a fürdésre, mind az ivókúrára alkalmas vizét.
A fürdőhely 1876-ban, a vasút megépülésével indult igazából fejlődésnek. A millenniumi években szálloda és gyógy pavilonok épültek, kialakult a ma is látható ‘gyógypark’. A századfordulón kezdődött a különösen a hurutos gyomorpanaszok ellen javallott gyógyvíz palackozása.
A Trianoni békeszerződést követően, más hazai üdülőhelyekhez hasonlóan a balfi is virágzásnak indult.
A II. világháborúban munkaszolgálatos tábort rendeztek be a községben, ahol mintegy 2000 ember lelte halálát, közöttük Szerb Antal író, irodalomtörténész.
A fürdő az 1960-as években kezdett újjáéledni.
A település 1985-ben került Sopronhoz, és közigazgatásilag ma is a városhoz tartozik.
Látnivalók
A hajdani nevére utaló templom a Szent Farkas templom
Neobarokk kastélyszálló és a barokk fürdőkápolna, Dorfmeister István faliképeivel.
Tánc és Muzsikaház.
A község és környéke emberi letelepedésre a legrégebbi időben is alkalmas volt. Ennek bizonyítékát a késői ásatások adták meg. Őskori telepet tártak fel (1904-ben), réz- és bronzkorból találtak leleteket, és hallstattkori (i.e. I. évezred első fele) hamvasztásos sírra bukkantak. Római és avar kori temetőt tártak fel.
Római kori kőépület kő- és téglamaradványait is fellelték a község határában. A község nevét 1291-ben írták le először egy latin nyelvű birtokeladási oklevélben, ekkor Zenk-nek hívták.
A két Cenk megkülönböztetésére időnként jelzős nevek is feltűnnek, pl. 1359-ből: Gudurzenk (Gödörcenk) A Nagy Czenk név 1544 óta ismeretes. Kiscenk első ismert neve Tótcenk volt. 1544-től már Dávid Czenknek írják.
A község első birtokosai Czenki Demeter és Lőrinc, majd Osli Gergely. Később a Kanizsay-család, a Poki-család, majd az Ember-család volt a birtokos. Ez utóbbi család kihalása után 1570-ben a Nádasdyak birtokába került a két (Kiscenk és Nagycenk) község. A török időkben, német és vallon katonaság járta és pusztította a környéket (1590). Később Bethlen Gábor hadjárata idején szenvedett a lakosság.
A Wesselényi-összeesküvésben való részvételéért Nádasdy III. Ferencet kivégezték, és a cenki birtok a királyi kincstárra szállt át, és evvel a Nádasdyak birtokossága 1671-ben megszűnt. I. Lipót, Draskovich Miklósnak adományozta az elkobzott Nádasdy birtokok közül Sárvárt, és a hozzá tartozó Alsó -és Felsővidéket, amelyhez Cenk is tartozott.
Hogy örökjogon a Draskovich-család birtokába kerülhessen a terület, egy nagyobb mennyiségű pénzre lett volna szüksége. Mivel Draskovich ezt megfizetni nem tudta, így Széchenyi György I., akkori gazdag győri püspökhöz fordult, hogy készpénzért elzálogosítaná-e neki a birtokok egy részét.
A létrejött egyezség (1678) után Széchényi György érsek, valamint testvére és gyermekei harmadíziglen birtokolhatták a javakat. A Széchényi-családra véglegesen csak utódja, Széchényi György II. révén szállt át a vagyon 1711-ben, amely lehetőséget adott arra, hogy a család a magyarországi főnemesek közé emelkedjen.
Soprontól mindössze 12 km-re fekszik a község, a 84. sz, és a 85. sz. főközlekedési utak találkozásánál. A településen 1860 fő él.
A nyugat-magyarországi peremvidék Sopron-Vasi síkságán helyezkedik el. A határ dél-nyugati rész dombos és a Soproni-hegység nyúlványihoz kapcsolódik, (legmagasabb pontja a Dombháti dűlő 234m. tszf.), a keleti része már síkság, alföldies jellegű. Legalacsonyabb része az Ikva és az Arany-patak völgye.
Ez utóbbiban helyezkedik el a község, ezért is hívták hajdan Gödörcenknek. A két főútvonalon közlekedő autóbusz -járatokon, és a most már GySEV üzemeltetésű Sopron- Szombathely vasútvonalon is megközelíthető településünk. Községünkben általános iskola, óvoda, alapfokú orvosi ellátás, gyógyszertár működik. Az elmúlt 15 évben minden közmű kiépült.
9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu
