Bormarketing konferencia Sopronban

Bormarketing konferencia Sopronban

Új időpontban várja a hazai borásztársadalmat Győr-Moson-Sopron megye. Ez alkalommal 2012. január 19-20 között – immár tizenkettedik alkalommal – rendezik meg a Magyarországi Bormarketing Konferenciát a már jól bevált helyszínen, a Hotel Sopronban.

A szakmai találkozó hagyományosan – a magyar közösségi bormarketing aktualitásai mellett – a borágazatot érintő gazdasági jellegű témákat járja körbe. A rendezvény célja, hogy a résztvevők belülről szemléljék a borágazat helyzetét, problémáikra megoldásokat keressenek és találjanak. A hagyományokhoz híven, ebben az évben is egy-egy ismert és elismert külföldi szaktekintély „kívülről szemlélve” mutatja be hazánk borágazatát.

A konferencia első napján tartott plenáris ülés az ágazatot érintő változásokról, az elmúlt év eredményeiről szól. Fontos szerepet szánnak a közösségi bormarketing mellett, a termékleírások kapcsán kialakuló változások bemutatásának, a szakmaközi szervezet alakulásának is. A jövőt érintően kiemelkedő kérdés a 2014-2020 közötti EU-s támogatások tervezett rendszere a szőlő és borágazatban. A konferencián ezt járják körül.

Emellett részletes betekintést nyernek a nemzetközi bormarketing világába, ahol ezévben Portugália és Németország lesz a középpontban. A Magyar Sommelier Szövetség tolmácsolásában a nemzetközi és hazai gasztronómia trendek és lehetőségek is bemutatásra kerülnek.

Természetesen a programból nem maradnak ki a marketing legaktuálisabb trendjei sem. Szó lesz a fogyasztói magatartásról, az értékesítési csatornák változásairól és a kommunikáció legújabb lehetőségeiről. (MTI / Nyugathír)


Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top