Rickey nélkül, gyengén kezdve, és összességében hullámzó teljesítményt nyújtva, ugyanakkor igen jó tripladobó formát kifogva Pécsett is nyerni tudtunk. A 2. negyed triplaparádéjával átvettük a vezetést és a hajrában már 10 pont fölötti előnyünk is volt, de a lelkes, szívósan küzdő, s az utolsó pillanatig küzdő PVSK – meg azért részben a mi csapatunk is […]
A Sportdarázs-SMAFC az első félidőben kétszámjegyű előnyt épített ki, a végére azonban magára talált a vendég csapat, ám a győzelem így sem forgott veszélyben. Már az első játékrészben begyújtották a rakétákat a lányok, és tíz ponttal is vezettek, a félidőre pedig már a húsz egységet közelítette a fór. A fordulás után még egy lapáttal rátett […]
2,5 milliárd forintos kormányzati fejlesztések zajlanak a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban - jelentette be Facebook-oldalán Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője. Mint a képviselő kiemelte, ez jelentősen hozzájárul a természet megőrzés...
Akár száz kilométer per órát meghaladó széllökések is előfordulhatnak országszerte, így a viharkárok felszámolása a tűzoltók számára is folyamatos munkát ad. A katasztrófavédelem tájékoztatása alapján ...
A téli bekuckózás hajlamossá tesz bennünket arra, hogy kevesebbet mozogjunk, és a napsütéses órák számának csökkenése miatt nehéz ételek és édességek fogyasztásával vigasztaljuk magunkat. Ennek azonban meglesz a böjtje, ha a nagykabátok lekerülnek....
Hétfőn kezdik kézbesíteni a Magyarországon élő 7,8 millió választópolgárnak az országgyűlési választásról és népszavazásról szóló értesítőt. Az értesítő a választópolgár személyes adatai közül csak a nevet, születési nevet, születési időt és a lakcímét...