Babos Tímea a május 10-én kezdődő római salakpályás tenisztornán tér vissza a pályára közelmúltbeli koronavírusos megbetegedése után.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterrel egyeztetett csütörtök délután a hegyeshalmi határátlépési pont osztrák oldalán a két ország közötti szoros együttműködésről.
A tervek szerint jövő nyárra készül el a 24 férőhelyes intézmény Sopronkövesden. A településen egyre nagyobb igény volt a bölcsődei elhelyezésre, így hiánypótló szolgáltatást tud nyújtani az önkormányzat az ott élő családoknak.
VILÁGÖRÖKSÉG ÚTLEVÉLLEL A FERTŐ TÓ KÖRÜL Az összegyűjtött pecsétekért cserbe ajándékkal gazdagodhatnak a látogatók A Fertő-táj ékkövei projekt a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsának vezetésével, a Magyar Turisztikai Ügynökség és az érintett hat önkormányzat együttműködésében valósult meg. A GINOP-7.1.6-16-2017-00003 projekt keretében összesen 406 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból gazdagodott Fertőboz, Hidegség, Fertőhomok, Hegykő, Fertőszéplak és Sarród egy-egy nevezetessége, emellett új szolgáltatásokkal, programcsomagokkal, vezetett túrákkal és információs anyagokkal is várják a kikapcsolódni vágyókat. „A Fertő-tó, a környező táj és települések nem csak hihetetlen természeti értékeikkel, de gazdag kulturális kincseikkel és épített örökségükkel is páratlan utazási élményeket nyújtanak az ide látogatóknak. A környék látnivalóinak felfedezéséhez a Fertő-táj ékkövei projekt jóvoltából most számtalan segítséget kaphatnak az utazók. Legyen szó kicsikről, nagyokról, természetkedvelőkről vagy a hagyományok nyomában járó utazókról, a Fertő-táj mindenki számára tartogat meglepetéseket, mindenkit szeretettel várunk.” – kezdte az ismertetést Ivanics Ferenc, a Világörökség Egyesület elnöke. A hat ékkő felfedezésében nyújt segítséget többek között a legkisebbeknek készült „Színezd ki a Fertő-tájat” kifestőkönyv, a pedagógusoknak és a szervezett kirándulások kedvelőinek készült „Fertő-táj útikalauz”, egy könnyedén zsebre tehető leporelló a legfontosabb érdekességekkel, emellett minden utazó számára elérhető az összesen tízezer példányban elkészült „Világörökség útlevél” is, amely hatnyelvű idegenvezető alkalmazással kiegészülve kalauzolja végig [...]

Ismét egy újdonságról tudunk beszámolni Sopronban. Nem is tudom, volt-e egyáltalán valaha kimondott fánkozó a városban, nemsokára viszont nyílik egy, nem is akármilyen. A THE BOX DONUT ugyanis kocka alakú fánkokat árul, bár azért a közepe mindegyiknek lyukas. Weboldalukon azt írják, hogy fánkkínálatunk szezonálisan változik,

The post Kockafánkozó nyílik Sopronban appeared first on Ikvahír.

A kormány törvényjavaslatot nyújtott be arról, hogy szabálysértés helyett bűncselekmény legyen, ha valaki jogosítvány nélkül vezet. Amennyiben az illető jogosítványát a rendőrség bevonta, és úgy vezet, akkor pedig akár három év börtönbüntetésre is ítél...
A kedden aratott magabiztos győzelmünkkel kiegyenlítettük a Szolnok ellen negyeddöntő párharc állását. Holnap Szolnokon folytatódik a sorozat – Hogy látod, megnövekedett önbizalommal utazhatunk Szolnokra? – kérdeztük edzőnket, Kostast. – Szerintem ezzel eddig sem volt gond, és az első meccsen is sokáig partiban voltunk – fejtegette a görög szakember. – A második meccsen viszont helyenként már […]
Jelentősen meggyorsítja az oltással járó adminisztrációt, ha az oltandók magukkal viszik az oltásra a hozzájáruló nyilatkozatot.
Jó teljesítménnyel, Kadett “B” csapatunk a nyíregyházi visszavágón még az elsőnél is szorosabb mérkőzésre késztette ellenfelét. 2021.04.21. Kadett bajnokság, Alsóházi Keresztjáték Nyíregyházi Kosársuli – Darazsak Sportakadémia/B 70-69 (8-19, 27-20, 21-16, 14-14) Darazsak Sportakadémia/B: Rokob Z. 17/15, Lohr L. 10, Bognár D. 9, Egresits R. 9, Hawkins A. 6, Bauer Z. 5/3, Marosvölgyi Zs. 5/3, Bába […]
Igazán tartalmas kormányinfót tartott Gulyás Gergely csütörtökön, amelynek egyik sokakat foglalkoztató kérdésére is elhangzott egy amolyan ígéret, miszerint ha minden a tervek szerint alakul, akkor pénteken eléri hazánk a 3,5 millió főnél a beoltottságot, ami azt is jelentheti, hogyha a belügyminiszter határozatot hoz, akkor szombaton kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai. A tervek szerint ezek 21.30-ig  lehetnek majd nyitva, ezzel párhuzamosan pedig  a kijárási korlátozás is módosul, ami ki lesz tolva 23 óráig. illusztráció / archívum Szintén érintett egy msik fontos témakört is Gulyás Gergely, aki elmondta, hogy meglátása szerint helyes döntés volt hogy újranyitották részben az oktatást. Hozzátette, az óvodások 60, míg az alsó tagozatos iskolások 70%-a élt ezzel a lehetőséggel, és ez az arány –  a jelenléti oktatásra való visszatérések száma –  növekszik. A koronavírus-járványnak nincs vége – hangsúlyozta a miniszter – éppen ezért  meg kell hosszabbítani a veszélyhelyeztet, aminek a célja hogy az  ország cselekvőképességét biztosítja továbbra is. Amennyiben ez megvalósul ennek a veszélyhelyzeti kormányzásnak a véghatárideje az őszi ülésszak kezdete utáni 15. nap lesz, azonban a kormány közben bármikor megszüntetheti azt. A   javaslat indoklásában azt írják, hogy az új vírusvariánsok azonban Európa-szerte terjednek és Magyarországon is jelen vannak, éppen ezért elengedhetetlen a fokozott védekezés. A védekezéshez pedig gyors és hatékony [...]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top