Nyomozást rendeltek el az Osztrák Szövetségi Hadsereg azon hivatásosaival szemben, akik állítólag több embert engedtek át a határon pénzért, érvényes dokumentumok nélkül. A három gyanúsítottat, de mindazt a 80 honvédet is kihallgatják, akik velük kapcsolatban álltak – írta meg az osztrák közszolgálati ORF hírportálja. Az osztrák fegyveres testület tagjai a Nickelsdorf (Miklóshalma) és Kittsee (Köpcsény) közúti határátkelőhelyeknél teljesített szolgálatot a Neusiedl am See járásban. Mint a térségben élők számára is hosszú ideje ismeretes, a katonák a határforgalom ellenőrzésében segédkeznek. Támogatják a rendőrség és az egészségügyi hatóságok munkáját az Ausztriába belépő forgalom ellenőrzésével, mely egyrészt az illegális migráció megakadályozásában, valamint a koronavírus járvánnyal összefüggésben lévő korlátozások betartatásában valósul meg. A katonák a feladatukat nem a parancs szerint látták el Michael Bauer szóvivő szerint, aki az osztrák védelmi minisztérium álláspontját osztotta meg. Nem, vagy nem megfelelően ellenőrizzék az Ausztriába belépő személyeket, miszerint rendelkeznek-e a belépéshez szükséges érvényes dokumentumokkal, munkavállalói igazolással és tesztigazolással – tette hozzá a szóvivő. A három gyanúsított katona állítólag ezt nem tette meg, ráadásul pénzt fogadtak el a bevándorlóktól. Mindannyian Burgenlandban látnak el szolgálatot, ám nem ide valósiak. Az ügyben két nyomozóhatóság is eljárást folytat, mintegy 80 katonát hallgattak ki, akik az akció során kapcsolatba kerültek a három gyanúsítottal. [...]