3581 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 82 780 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 70 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1889 főre emelkedett, 20 476-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 60 415 fő. Az aktív fertőzöttek 25%-a, az elhunytak 32 %-a, a gyógyultak 28%-a budapesti. 4417 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 313-an vannak lélegeztetőgépen. Győr-Moson-Sopron megyében a koronavírussal foglalkozó hivatalos kormányzati  tájékoztató oldal cikkünk megjelenésekor 5247 főt jelez mint igazolt COVID-19-es esetet, amelynél csak a főváros, Pest megye valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye mutat magasabb számokat.  forrás: koronavirus.gov.hu A járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza zajlik egész Európában és Magyarországon is, a fertőzöttek száma folyamatosan emelkedik. A kormány célja továbbra is az, hogy az egészségügyi védekezés fenntartása mellett az ország működőképességét megtartsuk, és ne hagyjuk, hogy a vírus megbénítsa a mindennapokat. Ehhez azonban az általános óvintézkedések betartására van szükség, vagyis továbbra is nagy az egyéni felelősség szerepe a védekezésben, különösen a maszkviselésre vonatkozó előírások betartásában. Mától tovább szigorodnak a maszkviselésre vonatkozó szabályok: már a vendéglátóhelyeken és a szórakozóhelyeken is kötelező a maszkot viselni, azt csak az étel és ital fogyasztása idejére lehet levenni. A rendőrök fokozottan ellenőrzik a maszkviselést, és ha [...]
NB I. B Zöld csoport – 6. forduló DEAC U23 – SMAFC 74:62 (23:20, 24:11, 14:11, 13:20) 2020. november 1. (vasárnap), 16.00 – Debrecen, Oláh Gábor utcai sporttelep Részletek >>> Meszlényi Róbert (beszámoló): „Nehéz helyzetben voltunk, sokat utaztunk, és kulcsjátékosaink is hiányoztak. Meccsről meccsre próbálunk előrelépni, de ez borzasztóan nehéz az adott körülmények között. A negyedik tovább →
A Modern Városok Program keretében Sopron városa egy egész fejlesztési csomagot dolgozott ki Lövérek Program néven, melynek egyik eleme a tervezett konferenciaközpont kialakítása is. A beruházás lényegében a jelenlegi Hotel Maroni új élettel való megtöltését jelenti, így végre ezt a területet is újra funkciókkal töltenék meg. Az október 30-án megjelent 2020. évi 235. számú Magyar Közlönyben a nemzetközi konferencia központ területét érintő ingatlanok terület-előkészítési munkálatok elvégzése érdekében szükséges támogatás biztosításáról szóló kormánydöntés szerepel. Látványterv / archívum Az 1729/2020. (X. 30.) kormányhatározat értelmében a Lővérek Program keretében megvalósuló nemzetközi konferencia központ területén megvalósuló terület-előkészítési munkálatok megvalósításához még a 2020-as évben 1.130.844 000 forintos költségvetési támogatást biztosít a kormány a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. részére. Az Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával megjelent határozat arra kéri a pénzügyminisztert, hogy gondoskodjon a támogatási forrás azonnali biztosításáról az idei költségvetés terhére, a Miniszterelnökséget vezető minisztertől pedig kéri, hogy gondoskodjon a beruházás megvalósítása érdekében a támogatási szerződés megkötéséről a forrás rendelkezésre állását követően azonnal. Továbbá felhívja a kancelláriaminisztert, hogy – a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos bevonásával – gondoskodjon a beruházás kivitelezési dokumentációjának elkészültét követően a nemzetközi konferencia központ fejlesztési koncepciójának bemutatásáról – a beruházás megvalósításához szükséges költségvetési forrás biztosítására is kiterjedően – a kormány részére. A Hotel Maroni épülete, a beruházás a 7020/2, 7022, 7023/1 és 7023/2 helyrajzi számú ingatlanokat érinti / archívum [...]
Az SC. Sopron férfi felnőtt csapata az NB III. Nyugati csoportjának 16. fordulójában a MOL Fehérvár FC II. együttesét fogadta vasárnap hazai pályán, amely mérkőzés szurkolói szempontból talán leginkább az érdekes játékvezetői ítéletekről marad emlékeze...
Balogh Botond, aki néhány évvel ezelőtt még az SC. Sopron utánpótlás keretében pallérozódott, majd pedig 13 éves korától a budapesti MTK korosztályos csapataiban bizonyított,  jelenleg már az olasz elsőosztályú Parma csapatát erősíti. A tizennyolc éves középső védő eddig a kupameccseken lépett pályára, de most a hétvégén a Serie A-ban is bemutatkozott, ahol végigjátszotta az Internazionale otthonában 2-2-re végződött találkozót. Az Internazionale elleni kezdőcsapat. A felső sorban középen Balogh Botond. / Kép forrása: Parma Calcio 1913 ” Még nagyon friss az élmény, nem is érzem át teljesen, mi történt velem, de az biztos, hogy soha nem felejtem el ezt a napot. Álom volt ilyen játékosok, ekkora nevek, világsztárok ellen játszani. A mérkőzésnek számomra az a tapasztalata, hogy rengeteget kell fejlődnöm, tanulnom és dolgoznom. A tegnapi meccs megmutatta, hogy van hová fejlődni és van miért csinálni ezt az egészet. Közben meg arra is rávilágított, hogy nagyon komolyan és keményen kell dolgozni azért, hogy erre a szintre el lehessen érni ” – nyilatkozta. ” Nem életem meccse volt, nem tudom azt mondani, hogy nagyon jól játszottam. De amit tudtam, azt beleadtam és megcsináltam, szerencsére a csapatnak sikerült még pontot is szereznie. A második kapott gól miatt pedig még csalódottak is lehetnénk, de inkább [...]
A szövetségi kancellár szombati bejelentése kapcsán a népszerű bécsi karácsonyi vásárok sem nyílhatnak meg novemberben. A városháza előtti vásár szervezői bejelentették, hogy nem mondják le, hanem elhalasztják a karácsonyi falu megnyitóját....
A WWF Ausztria ( Természetvédelmi Világalap osztrák szervezete ) közleményben szólítja fel Burgenland tartományt, hogy hagyjon fel a Fertő-tó mesterséges vízellátásának a terveivel, hiszen meglátásuk szerint az általuk felvázolt vízellátási tervezetek – mint például a Dunából történő vízpótlás – a gyakorlatban ökológiai katasztrófához vezetnének. Fertő tó / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu archívum   A tó ökológiáját olyan súlyosan károsítaná egy mesterséges vízellátás, ami odavezetne, hogy magának a tónak és annak a környezetében fellelhető élővilágnak a fennmaradása is veszélybe kerülne.  Az ilyen jellegű ötleteknek a kivitelezését mindenképpen meg kell akadályozni!  – jelentette ki Bernhard Kohler, a WWF szakértője.   A szakértők szerint például a Dunából való vízfeltöltésnek a Fertő tó egész ökoszisztémájára gyakorolt ​​ hatása súlyos következményekhez vezetne és akár a Nemzeti Park státusznak az esetleges visszavonásával járna.  Arról nem is beszélve, hogy az ilyen jellegű tervezett beavatkozások veszélyeztetnék azokat a fajokat és közösségeket, amelyek alkalmazkodtak a sztyeppei tó körülményeihez.     A kalciumban gazdag dunai víz hozzáadása a tó kémiai állapotának hatalmas változásához vezetne. A WWF szerint a megváltozott sómérleg miatt a tó elveszítené jellegzetes zavarosságát, ami már rövidtávon  az alganövekedés robbanásához vezetne, ami így káros lenne az élővilág mellett például a turizmusra és a hajóforgalomra egyaránt. A mesterséges vízellátás hosszútávú következményei még súlyosabbak lennének, [...]
A kulcsjátékosait nélkülöző Paks látogatott az elmúlt két és fél hétben kényszerpihenőt töltő Sopron csapatához. A hazaiaknál bemutatkozhatott a gárda új irányítója, Antino Jackson. A házigazdákon azonban érződött a kihagyás, így a Paks diadalmaskodo...
A második félidő elején volt egy pár perces rövidzárlat, ám ettől eltekintve egy igen izgalmas találkozón jó játékkal értékes és nyugodtan mondhatjuk, nagy győzelmet aratott U20-as csapatunk SKC – ASE 82-80 (19-15, 23-17, 15-23, 25-25) Sopron, U20-as bajnokság SKC: CSENDES 21/9, HAJNAL 27/24, VÁMOSI 11/3, Nyikos 3/3, Schöll 9 Cs.: Göltl 2, BŐHM 5/3, Rádonyi 2, […]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top