Sebastian Kurz osztrák szövetségi kancellár pénteken bejelentette, hogy 2021. május 19-én lazít vagy ha úgy tetszik több szektorban is nyit Ausztria. Az említett időponttól kezdve bizonyos feltételek mellett a vendéglátás, az idegenforgalom és a rendezvények ( pl. kulturális és sportesemények ) ismét látogathatók lesznek. Az iskolák is teljes kapacitásra térnek vissza, ami a jelenléti oktatást aktivizálását jelenti. A felsorolt helyekre persze nem lehet majd csak úgy bemenni, hiszen úgynevezett „Green Pass” követelmény lép életbe,  ami azt jelenti, hogy vagy negatív teszt eredménnyel, vagy igazolt oltási bizonyítvánnyal, vagy igazoltan a betegségből felépültnek kell lenni.   Illusztráció / cyberpress.hu archívum   Az említett dátumtól a legfontosabb rendelkezések az alábbiak lesznek:    Az FFP2 maszk viselése és a belépési regisztrációk minden területen érvényben lesznek.  Valamennyi üzemeltetőnek készítenie kell egy saját intézményére szabott Covid-19  megelőzési koncepciót, valamint ki kell jelölnie egy Covid-19 tisztet, aki felelős a rendelkezések betartása miatt.  . Az éttermekben a benti térben maximum  négy ember (plusz gyerekek) lehetnek egy asztalnál ( max. 2 családi közösségből ), a kültéri teraszon pedig ez  a létszám maximum tíz ember lehet egy asztalnál.  A fogyasztás csak ülve lesz engedélyezett, az elviteles büfék is nyithatnak.  A vendéglátóipari alkalmazottaknak FFP2 maszkot kell viselniük! A kulturális és egyéb rendezvény területeken a kijelölt használható üléstől minimum két méterre kell lennie a következő szabad helynek.   A [...]
A 2. félidő elején csupán 4 pont volt a végig vezető Szolnok előnye, ám ezt követően – több értelemben is – elfogytunk, edzőnket és Jogit ki is állították. A nem túl magas színvonalú, viszont időnként feszült légkörű mérkőzés után 2-1-re vezet a Szolnok Szolnoki Olajbányász – Sopron KC 82-61 (22-13, 17-21, 19-8, 24-19) Szolnok, férfi […]
Mostantól minden érvényes regisztrációval rendelkező tud interneten oltási időpontot foglalni – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) pénteken az MTI-vel. Azt írták, hogy az időpontfoglaló most kifejezetten a jövő heti, Sinopharm-vakcinával történő oltásra van kinyitva. A regisztrált bármely, a számára megfelelő kórházi oltópontra tud időpontot foglalni jövő hétfőre, keddre és szerdára. Az időpontfoglaló elérhetősége: https://www.eeszt.gov.hu.hu (az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér lakossági portálja). Hozzátették, az online időpontfoglalót azután nyitotta meg az Országos Oltási Munkacsoport, hogy azt az elmúlt két napon sikeresen tesztelte. Jelezték, hogy az időpontfoglalót a kórházi oltópontokon történő oltásokra lehet használni. Kiemelték, hogy az időpontfoglalót csak az oltásra regisztráltak (vakcinainfo.gov.hu) tudják használni, közülük is csak azok, akiknek a regisztrációja már érvényesítve van, tehát a regisztrációkor megadott adataikat már ellenőrizték. Közölték azt is, az időpontfoglaló kezelése nagyon könnyű, a TAJ-szám és születési dátum megadásával tudnak belépni a regisztráltak. Majd kiválaszthatják, hogy melyik napon, hány órakor és melyik településen és ott melyik kórházi oltóponton szeretnék megkapni az oltást. Fontos, hogy mindenki csak egy foglalást tud végezni és a véglegesített foglalása már nem módosítható. A foglalásnál érdemes arra is gondolni, hogy az egy hónap múlva esedékes második oltást is ugyanazon a kórházi oltóponton fogják adni, ahol az elsőt. A regisztrált az időpontfoglalásról [...]
A Soproni Rendőrkapitányság járőrei – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján – 2021. április 23-án 16 óra 8 perckor a 8627-es számú úton, Lövő belterületén állítottak meg egy magyar honosságú szem...
A rendőrök egy embercsempésszel és öt migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.
Az újranyitás időpontjáról és módjáról tanácskozott tartományi vezetőkkel és szociális partnerekkel pénteken az osztrák kormány. Ezt követően Sebastian Kurz kancellár bejelentette, hogy május 19-én nyithatnak újra a vendéglátóegységek és a turisztikai ...
Megvan a 3,5 millió beoltott, így a teraszok szombat reggeltől kinyithatnak – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldal Kiemelte: a jövő hét közepén, szerdán-csütörtökön meglehet a négymillió beoltott is, akkor megnyitják a szolgáltatások széles körét azok előtt, akiknek van védettségi igazolványuk. Megnyílhatnak a színházak, a mozik, a múzeumok, a könyvtárak, a tánc- és zeneművészeti események, a cirkusz, az edző- és fitnesztermek, a jégpályák, az állatkertek, a fürdők és uszodák, a játszóházak, a sportesemények, a kalandparkok, és kinyithatnak a szállodák, az éttermek belső helyiségei is – sorolta. Hangsúlyozta: lépésről lépésre újraindítják az országot.  Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a 16-18 év közöttiek beolthatók Pfizerrel, ezért ebből az oltóanyagból annyit különítenek el, amennyi nekik kell. Magyarország még nem vállalja a 12-16 év közöttiek oltását, ehhez további vizsgálatok kellenek – tette hozzá. A kormányfő kifejtette: a teraszok nyitásához egy-két szabályt meg kellett változtatni, és mivel a teraszok este fél 10-ig nyitva lehetnek, a kijárási tilalom szombattól 11 órakor kezdődik. Kitért rá: az iskolák újranyitása a vártnál zökkenőmentesebben alakult, jóval ötven százalék felett volt a gyermekek száma az óvodákban és az iskolákban.  Elmondta: mindig van vita a vakcinák hatékonyságáról, de az [...]
Új InterCity-kocsik vásárlását tervezi a GYSEV Zrt. A vasúttársaság feltételes közbeszerzési eljárást indított, melynek keretében nyolc szerelvény kiállítására alkalmas IC-járműflotta beszerzését határozták meg. A vásárláshoz szükséges anyagi forrásokkal egyelőre nem rendelkezik a vasúttársaság, ezért feltételes a közbeszerzési eljárás. A beszeréshez EU-s forrásokat kíván bevonni a GYSEV Zrt. A GYSEV Zrt. a Szombathely-Budapest, valamint a Sopron-Budapest viszonylatokban közlekedtet InterCity-vonatokat. A vasúttársaság távolsági járatait folyamatos a színvonal emelkedés jellemezte az elmúlt években, ugyanakkor a cég megítélése szerint az InterCity-forgalom lebonyolítására szükségessé vált egy olyan járműpark beszerzése, amelynek minőségi szolgáltatásai és komfort szintje megfelel a legújabb követelményeknek is. A járművek kialakításánál kiemelt szempont, hogy az 1. és 2. osztályú ülőhelyek mellett min. két darab mozgássérült osztályú ülőhellyel, és legalább egy mozgássérültek számára kialakított WC mellékhelyiséggel rendelkezzen egy-egy szerelvény. Szintén lényeges, hogy minimum 8 darab kerékpár szállítására is alkalmasak legyenek a szerelvényeket kiadó IC-kocsik, amelyek nem dohányzó kialakításúak. Az InterCity-kocsik termes kialakítású utasterében követelmény, hogy a padlózat teljesen vízszintes legyen, nem lehet benne lépcső vagy rámpa. A klimatizált kocsik üléseinél konnektorok és USB csatlakozók szolgálhatják az utasok kényelmét, a kerékpártárolónál és a kerekesszékes helyeken pedig elektromos kerékpár, ill. elektromos kerekesszék töltésére alkalmas aljzat kiépítése is szükséges. A tervek szerint a másodosztályú kocsikban elkülönített családi [...]
Helyenként rémületet és kisebb pánikot keltett a lakosság körében, hogy Sopronban többször is rengett a föld az elmúlt hetekben. Bizonyára sokakban felmerült a kérdés, hogy miért van ennyi érezhető földmozgás mostanában térségünkben, vagy az, hogy vajo...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top